Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!

Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Végrehajtói kamara: nem lesz kilakoltatási hullám

MTI, 2012. március 02. - péntek 10:21
Címkék: kilakoltatás, deviza, hitel
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara számításai szerint a tavalyinál mintegy 50 százalékkal több kilakoltatás várható az idén, de azok száma így is 300 alatt marad, nem kell többezres kilakoltatási hullámra számítani.

A kamara az MTI érdeklődésére csütörtökön - azzal kapcsolatban, hogy március 1-jével lejárt a minden év december 1-jén kezdődő kilakoltatási moratórium - azt közölte: tavaly 200 alatt maradt a kilakoltatások száma, de ez az idén a beérkezett ügyek számának növekedésével párhuzamosan növekedhet, így arra számítanak, hogy a teljes 2012-es évben a kilakoltatások száma várhatóan 250-300 alatt marad.

Hozzátették: a napokban megjelent sajtóinformációkkal ellentétben nem kell többezres, több százezres kilakoltatási hullámra számítani.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara közlése szerint a sajtóban megjelent százezres számok azokra az adósokra vonatkoznak, akiknek 90 napon túli devizahitel-tartozásuk van, ez azonban nem egyezik meg a kilakoltatásra várók számával, mert a kilakoltatás csak a legvégső állomása egy hosszú folyamatnak. Először ugyanis az adósok ellen végrehajtási eljárás indul, amely akár évekig is eltarthat, és közben több olyan megoldás van, amellyel az adós visszafordíthatja a kilakoltatási folyamatot.

Példaként említették, hogy az adós együttműködési hajlandósága esetén például részletfizetés, az ingatlan szabadpiaci vagy hagyományos értékesítése, esetleg önkormányzati adósságkezelési segítség igénybevételére is van lehetőség, így elkerülhető a lefoglalt vagyontárgyak értékesítése, vagy legrosszabb esetben a kilakoltatás.

A végrehajtói kamara tavaly december elején, a kilakoltatási moratórium életbelépése után az MTI-vel azt közölte: 2011 harmadik negyedévében 705 sikeres ingatlanárverést tartottak, ez az előző év azonos időszakához viszonyítva 34 százalékos emelkedést jelent, ugyanakkor az árverést követő kilakoltatások száma kétszáz alatt maradt. Akkori tájékoztatásuk szerint összesen 135.145 ügy érkezett hozzájuk, ami 14 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakában beérkezett ügyek számához (93.262) képest. A végrehajtási ügyek 80 százaléka továbbra is 100 ezer forint alatti közüzemidíj-tartozásból, parkolási bírságokból áll.

A téli kilakoltatási moratóriumot a bírósági végrehajtásról szóló, 1994. évi LIII. törvény 182/A paragrafusa

szabályozza. A végrehajtó az említett időszakban lakóingatlan kiürítését nem hajthatja végre, azt március 1-je utánra kell halasztani, ha a kötelezett magánszemély. Abban az esetben viszont nincs helye halasztásnak, ha a lakást önkényesen foglalták el, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki.

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

aurora, 2015. október 15. - csütörtök 13:35

Sziasztok! S.O.S. A volt ex címén ahonnan rég kijelentkeztem s nincs kapcsolat köztünk s írásos szerződés sem csak élettársi viszony volt ,zsarolják,zaklatják s hiába írt hivatalosan nekik berkiéknek nem érdekli őket továbbra is küldik neki az értesítéseket stb.... Így kénytelen voltam Én emailben írni a bandának,h hagyják abba a zaklatását ,bár engem nem találtak eddig de ezennel mindent részletesen írjanak,bizonyítsanak s aztán majd arra válaszolok írásban! 80ezer az Otp tartozásom amit az tp nem akart már elfogadni,h rendezhessem ,átadták ezeknek s ezek meg már 130at akarnak tőlem a semmiért legombolni! Na meg mit nem... Tudtok segíteni? Köszönöm előre .

aurora, 2015. október 15. - csütörtök 13:34

sorstárs@, 2013. január 24. - csütörtök 19:40

Ezek a bünözés útját választottak! Fel kell jelenteni őket! Ennyire egyszerű.Ha meg támadóan lépnének fel,hívd a Rendőrséget!Rengeteg a hasonló eset és folyamatban vannak a kivizsgálásaik!A Zsarolás bűncselekmény!

szaffy, 2013. január 24. - csütörtök 16:39

Nekem is nagyon negatív élményeim vannak a berki és társa végrehajtó irodával. 3 hetente 300 ezerrel nő a tartozásunk feléjük. elérni nem tudom őket...viszont miközben dolgozok napközben előszerettel rakjak a postaládába a legközelebb zár lakatossal jövünk papírt.de a bank nem küldte még el a határozatot mi szerint bebukott a hitelünk berkiék már a nagyimhoz küldik vidékre a fenyegető leveleket. rajta 35.000 ezret követelnek -.- de mire fel? egyre rosszabakat olvasok a berkiről.. fogyasztóvédelemhez fordulok ,várom azok jelentkezését akiknek volt hasonló élménye berki-klán-hoz e mail címem: funnysold@hotmail.com

jocomano77, 2012. november 13. - kedd 09:25

Tisztelt sorstárs@! Ha jól értelmeztem írását a testvér pár, örökölte az adósságot. Ha ez tényleg így van. Akkor nagyon nagy hibát követett el az örökösök, vagyis a testvér pár. Ugyyanis lett volna lehetőségük, ezt el kerülni. Méghozzá ugy hogy az örökséget nem veszik át. Ugyanis ha az elhunyt adossága nagyobb mint a meglévő vagyona, akkor lehtőség van az egész örökség vissza utasitására! Ilyenkor az állam örökli, az örökséget. Fontos meg emliteni hogy csak az örökség egészét lehet, vissza utasitani, vagyis át nem venni! Miért nem tették meg, vajon? A közjegyzőnek aki a hagyatéki ügyben eljár, annak kötelesége erre a lehtőségre fehívni az éritettek figyelmét! Tehát véleményem szerint, meg érdemli a sorsát a testvér pár. Még akkoris ha kegyetlenül hangzik. Ezért kivánom felhívni mindenki figyelmét, hogy ha örökség esetén, ha nagyobb az adósság mint az össz vagyonona az elhunytnak, akkor az örökösöknek lehetősége van a telyes örökséget vissza utasítani, és át nem venni! De csak a teljes örökésg vissza utasitására van lehetőség, törvényileg! - Vagyis 1., Teljes örkséget át veszi. - Vagy. - 2., A teljes egész ösökséget vissza utasitja az örökös. - Épp ezért írtam, azt hogy az örökösök igenis hibáztak, és meg érdmlik a sorsukat. Mert lehetőségük lett volna ezen esmények elkerülésére.

sorstárs@, 2012. november 12. - hétfő 17:49

Várandós asszonyt és egy 14 éves gyermeket készülnek kilakoltatni Budapesten Lapszemle Share on favorites Share on email Share on print Share on pdfonline | Az áldott állapot hetedik hónapjában lévő asszonyt és 14 éves kisfiát egyedül nevelő anya feje fölül készülnek elvenni a fedelet Budapesten – adta hírül a Magyar Szociális Fórum szombaton az érintettek tájékoztatása alapján. A két testvér, a 33 éves terhes nő és a 43 éves anya lakását hétfőn akarja elárverezni a( Berki és Társa )végrehajtó, annak ellenére, hogy részletfizetési kérelemmel fordultak hozzá. A testvérek sok millió forintos adósságot örököltek elhalt apjuktól, aki nem fizette a törlesztő részleteket. Három éve megállapodási szándékkal fordultak a hitelező bankhoz, de a bank elodázta a választ. Az illetékesek szerint minden feltételnek megfeleltek ugyan, hogy részesülhessenek az Eszközkezelő kínálta lehetőségből, de az utolsó pillanatban mégis elutasították kérelmüket, minden indoklás nélkül. „Testvérem munka nélkül maradt, mert amint munkáltatója megtudta, hogy terhes, olyan részlegre rakta, ahol erős mérgező anyaggal kellett dolgozni, védőfelszerelés nélkül. Ezzel akarta rákényszeríteni, hogy ő mondjon föl, ne pedig nekik kelljen fizetniük az elbocsátásáért” – írta nővére, aki 114 ezer Forintból tartja el mindhármukat. A Magyar Szociális Fórumhoz eljuttatott levél a továbbiakban így szól: „Nem kérnénk mi semmi mást, csak annyit, hogy a lehetőségeinkhez mérten ne kelljen mindennap az utca árnyékában, és az éhenhalás árnyékában élnünk a gyerekekkel. Szorgalmas, dolgos emberek vagyunk, nem félünk a munkától és inkább kikoplalom a törlesztőt, csak legyen hol biztonságban lefektetni a gyerekeket. Csak annyit szeretnénk, hogy azt, amiről a kormány beszélt, tartsa is be és ne adjon módot a bankoknak, hogy kihasználják a kis emberek pénztelen, szorult helyzetét, ne adjon módot arra, hogy a számunkra átláthatatlan rendszerük miatt nem tudunk jogi szakembert megfizetni és ezt ők kihasználhassák.” (Magyar Szociális Fórum)

Bajtárs, 2012. november 12. - hétfő 17:46

Tegnap Spanyolországban lett öngyilkos egy 53 éves nő, akit ki akartak lakoltatni otthonából. A nő a harmadik emeletről vetette le magát a végrehajtók megjelenésekor. Spanyolországban ez a második hasonló eset. Kormányadatok szerint ott már napi 500 kilakoltatásra kerül sor! Halkan megjegyezzük, hogy mi is Európa felé tartunk... A halálesetet követően Madridban százak tüntettek a bankok ellen. Megjegyezzük, hogy Magyarországon több tucatnyian (!) lettek már hasonló körülmények között öngyilkosok, amit a média általában bűnös módon elhallgat. Tömegtüntetés meg aztán végképp nincs - de "békemenet" az van! Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentése szerint hétfőn tárgyalnak a kilakoltatások ideiglenes felfüggesztéséről, bár mint mondta, ez "nehéz eset". Nehéz eset - az embertelen, kapitalista, gyilkos rendszerekben! Mert egy normális világban egyetlen törvény kérdése lenne az egész, amit egy kormányülés alatt meg lehet alkotni! Mert a lakhatás alapjog! Bányai Péter - Jövőnk.info

1 2 3

Kommentek

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

Chris, 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés