Ékszerhamisító és -terjesztő hálózatot fülelt le a hajdú-bihari rendőrség; a megtévesztésig valódinak tűnő, többnyire fehéraranynak látszó láncokat és gyűrűket zálogházban helyezték el, amelyeket később az üzletek értékesítettek.
hirdetés
Az ékszereket K. Róbert budapesti ötvös készítette az anyja lakásában berendezett, a legprofibb berendezésekkel felszerelt műhelyében. Az elkészült darabokat három szállító "terítette" az országban, helyi ismerőseik adták be azokat zálogházakba - ismertette a folyamatot Juhász Imre rendőr alezredes a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője.
A januárban Püspökladányban lebukott társaság feltehetően 2006-óta folytatta tevékenységét, több tízmilliós kárt okozva a vásárlóknak, akik talán nem is tudják, hogy értéktelen hamisítványhoz jutottak, amikor zálogházakból vásároltak ékszert - mondta a nyomozó.
A zaciban nem lehetett észrevenni a csalást
Közlése szerint a zálogházakban alkalmazott tízszeres nagyítással nem tudták megállapítani az ékszerekbe nyomott azonosítóból, hogy hamisítvány, az csak százszoros nagyítással vált nyilvánvalóvá.
A bűnszövetkezet működéséről Juhász Imre elmondta: az elkészült munkákat az ötvöstől Budapesten egy tizenkilenc éves nyíregyházi, valamint egy harmincnégy, illetve egy harminckilenc éves kiskunlacházi lakos vette át. Ők vonattal indultak a célállomás felé. A pályaudvaron átadták az ékszereket egy-egy helyi ismerősnek, aki azokat beadta a zálogházba, majd a pályaudvarra visszavitte a kapott pénzt, levonva a neki járó tíz-húsz százalékot.
A zálogérték egyébként grammonként 2,5-3 ezer forint volt, míg az el nem vitt ékszereket hétzer forintos grammonkénti áron értékesítették tovább a zálogházak, ami még mindig alig fele az arany grammonkénti piaci árának - magyarázta az alezredes.
Hozzátette: bár a mostani esetre ez év januárban derült fény, 2006-ban már nagymennyiségű hamis aranyat gyűjtöttek és vittek be a nemesfémvizsgáló és -hitelesítő intézetbe. Azt jelenleg vizsgálják, hogy van-e összefüggés az esetek között.
A rendőrség arra kéri a zálogházakat, vizsgálják meg ékszerkészleteiket, mert elképzelhető, hogy sok helyen van még a hamisított karkötőkből, gyűrűkből. Volt olyan nap, amikor négy-öt zálogházban is eladtak ilyen ékszereket - mondta Juhász Imre.
Az előzetes letartóztatásban lévő ötvös bűnszövetségben elkövetett cselekménye öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: