Munkatársunktól, 2010. február 04. - csütörtök 13:22 Címkék: vendéglátás, víz, sport
Testületi ülés témája lett Békésen, hogy a vendégek milyen fürdőnadrágban mártózhatnak meg a helyi uszoda vizében. A probléma csak látszólag banális, hiszen korábban már több hazai településen is szabályozták a gatyahasználatot.
hirdetés
A fiatal és a középkorú férfiak egyaránt a hosszú és bőszárú, bermuda jellegű fürdőnadrágokat hordják szívesen. Ezért is érthetetlen, hogy a békési uszoda alkalmazottjai miért mondják azt ezeknek a vendégeknek: jó lenne, ha legközelebb már a hagyományos, rövid úszónadrágban érkeznének.
A "fecske" már nem divat - tolmácsolta a panaszokat a Beol.hu-nak Szalai László. A szocialista önkormányzati képviselő - aki a helyi testület legutóbbi ülésén is felvetette a témát - elmondta, azt sem tartja célravezetőnek, hogy az úszómesterek gyakran kifordíttatják a hosszabb úszónadrágok zsebeit.
Perdi Tamás uszodavezető válaszában úgy fogalmazott: a bermuda jellegű úszósortok viselését több dolog miatt is tiltják az ország jó néhány uszodájában. A laza fazonú gatyák zsebébe tulajdonosaik gyakran a vízbe nem való tárgyakat rejtenek. Békésen a nadrágokból került már elő facsavar, aprópénz és jó néhányszor koszos zsebkendő is, sőt, a létesítmény munkatársai már CD-lemezt is találtak a medence alján. Aligha kell megmagyarázni, hogy ezeknek a tárgyaknak semmi keresnivalójuk nincs a vízben - hangsúlyozta Perdi Tamás. Olyanra is volt példa, hogy az úszóbermuda tisztasága nem érte el az elvárható szintet.
A zsebek titka
Ezek a problémák nem békési sajátosságok. Nem véletlen, hogy más uszodákban is ragaszkodnak a speciálisan úszásra tervezett fazonokhoz. Ebben az esetben nem fontos, hogy a nadrág rövid vagy hosszú, a lényeg, hogy testhez simuljon, és ne legyen zsebe - fogalmazott a létesítmény vezetője. Meggyőződése, ennek az öltözéknek az is az egyik előnye, hogy nem szívja fel a nedvességet, így a víz nem kerül ki a medencét övező kövezetre vagy a szaunába. Csökken a balesetveszély és növekedik a komfortérzet.
Békéshez hasonló előírásokat léptettek életbe korábban például a szentendrei, a balatonboglári, a mohácsi és az egyik győri uszodában is. Helyben egyébként kiírás figyelmeztet a szabályra, de ha csak a helyszínen derül ki, hogy valaki nem megfelelő fazonú úszónadrágot hozott magával, nem küldik haza. Remélik viszont, ha felhívják a vendég figyelmét, legközelebb már minden rendben lesz.
Izsó Gábor, Békés polgármestere kijön a medencéből, ahova munkatársai dobták be a Békés Uszoda avatásán
Kisebb-nagyobb problémák azért másutt is előfordulnak. A nagybánhegyesi fürdőben a vendégek többsége ismeri és betartja a higiéniai szabályokat. Kivétel azonban akad - árulta el Nyist Ottótól, a fürdő vezetője. "A legkirívóbb esetünk az volt, amikor valaki az öltöző sarkába vizelt. Miután felfedeztük, erős fertőtlenítő oldattal többször feltakarítottuk. Máskor a WC-ülőkén éktelenkedett két lábnyom. Az is előfordult, hogy egy bácsi szappant vitt a vízbe, ott kívánt mosakodni. Más a borotválkozó felszerelését vitte a medencébe. Egy vendégük a sarkát reszelte volna, ha hagyják. Azonnal kiparancsolták az eszközöket."
Akadt, aki teljes ruházatban akart megmártózni
A békéscsabai Árpád fürdőben nincs a békési intézményhez hasonló szabályozás. A "mezei alsógatyán" kívül bármilyen fürdőnadrágot használhatnak a vendégek. Egy-egy alkalommal előfordult, hogy néhány látogatónk teljes ruházatban szeretett volna megmártózni a medencében, őket udvariasan megkértük, hogy inkább fürdőruhában merüljenek a vízbe - mesélte Zsadon Endre. Az intézmény vezetője elmondta, jellegzetes higiéniai hiányosságokat viszont már gyakrabban tapasztalnak. Az ÁNTSZ által előírt előzuhanyt és a lábmosót ugyanis nem mindenki használja.
Hmmm... Én meg a csajom,egyforma tornadresszben szoktunk,strandolni,uszodázni,soha senki nem mondta ,hogy nem lehet!
Persze megforognak az emberek,de ez természetes..
Tágak a határok fürdőruha körben,az a lényeg takarja az intim területet.
z, 2011. június 13. - hétfő 08:28
"ilyen idióta szöveggel még sosem akartak pasit rámtukmálni!"
Nem csoda, ha nem találsz magadnak egy normális férfit. Olyan hülye vagy, mint a segg...
z, 2011. június 13. - hétfő 08:16
Akinek hangyányi esze is van, az a hagyományos, nem röhejes combközépig érő, vagy libegős fazonokba megy úszni. Tudom, mert rendszeresen úszok, ehhez a hagyományos fazonú úszó a legideálisabb. Az agyhalottak meg majmolják a 16 éves hülyepicsa és divatmajom színvonalat. Aki pedig buzizik, az menthetetlen agyhalott, semmi helye a normális, civilizált világban. Kb. miattuk tart itt a világ és nem a melegek miatt.
Balázs, 2010. június 20. - vasárnap 16:16
Szintén a testhezsimulot választanám,annak ellenére hogy nem vagyok homár.Ha már van netetek,nézzetek utanna hogy hogy indult a ferfi fürdöruha!1920-ban a ferfiak is egyrészes fürdöruhát viseltek,azt a fazont amit most a hölgyek viselnek.Akár a harisnya is ferfi ruhatarbol vándorolt a hölgyekébe,egyetemben a tornadresszel amit ferfi talaltki és ma nök viselik!Remélem visszakanyarodnak az 1920-as divathoz es akkor egyes hangadok is a dresszbe kényszerülnek,hogy lene maradjanak a divatrol!aztan meg gondolkozhatsz valojaban mekkora homár is vagy!!!
Thomas, 2010. március 10. - szerda 16:55
Udv Canadabol. Hosszu evek ota hozom az igat az ocean masik oldalan... Amikor elhagytam Magyarorszagot meg egeszen normalis orszag volt. Sajnos az agymosottsag innen Eszak Amerikabol fertozte meg a vilagot. Konyorgom ha valaki uszni megy miert kenyszeritik ra azt a bugyuta agymosott buzerans terdig ero board shortot roszaszin viragmintaval? Az mindenre jo csak uszasra nem. Es konyorgom minek kell ra zsebeket varrni? En nagy ivben letojom mit gondolnak akkor is csak hagomanyos furdogatyat fogok felvenni. Mert az ami arra a celra lett kitalalva. Arra hogy usszanak benne. Nem merulsz el a vizben, nemm huznak le a szebei es ha kijossz a vizbol fel ora alatt megszarad. Kit erdekel mit gondolnak a hogyagyu agymosott buzerans melegbarat amarika es nyugat majmolo seggfejek. good day.
mara, 2010. február 15. - hétfő 00:51
Ugyan, Bertalan, a fecske - illetve a férfi úszónadrág - amellett, hogy undorító, egyszerűen homár.
Ha idősebb hordja, valószínűleg nem tud elszakadni a komcsi hagyományoktól, hiába, nem múlt el benne nyomtalanul a negyven év. De ha fiatalabbon látom... az tuti buzi, vagy más beteges okból mutogatja a dákeszt. Tisztára coming out... ;-)
És hogy ezt kötelezőként előírni? Na az a nagyon ciki. Az ilyen uszodát nagy ívben elkerülném.
Judy, 2010. február 12. - péntek 23:03
Milyen buta dolgokon tudnak veszekedni!? A fürdőruha - legyen konzervatív vagy modern stílusú - egyéni ízléstől függ. Az egésznek a kulcsa az elfogadás és a másik ízlésének tiszteletben tartása. Nekem sem tetszik a bermuda, de a fiamat nem tudom lebeszélni róla. Mit tehetek? Elfogadom a döntését. Az viszont tényleg elég kemény kritika, hogy a férfiak mutogatják magukat a strandon. Hozzáteszem, találkoztam már a strandokon, úszodákban olyan pasikkal, akik színpadias mozdulatokkal kérkedtek a testükkel. Gondolom Mara az ilyen magamutogató majmokra gondolt. Az ilyenektől én is rosszul vagyok.
Bertalan, 2010. február 12. - péntek 22:57
Kedves Mara!
Hivatalosan létezik az a kifejezés, hogy férfi és női fürdőruha, ez a férfiaknál úszónadrágot jelent, hölgyeknél bikinit vagy úszódresszt. Egyébként a pszichológus és a pszichiáter nagyon nem ugyanaz, két teljesen más szakterület. Ha csajozni szeretnék, akkor okos nőknél próbálkoznék. De már nem csajozok, házasságban élek.
mara, 2010. február 10. - szerda 14:19
Kedves Bertalan! Milyen az a férfi fürdőruha? Olyanról még nem hallottam. És mire való a strand? Mert azt sem tudom. Dákeszmutogatásra talán? Mert a fecske csak arra jó. Undorító, fújj! Senki nem kényszerítheti a másikat a fecskében figyelő virsli látványára! Az maradjon csak otthonra a zasszonynak! (Esetleg úrnak, mert ugye kinek a pap, kinek a papné...)
A bátyádból köszi nem kérek, ilyen idióta szöveggel még sosem akartak pasit rámtukmálni! (Ha elmegy pl. egy discoba, hamarabb talál tyúkot mint a pszichomókus szöveggel, ez már lejárt.)
Bertalan, 2010. február 08. - hétfő 11:32
Kedves mara! Ilyen marhaságokat ritkán hall az ember, amit te összehordasz. A strandra fürdőruhában jár az ember, nem pedig bermudában. Ráadásul nem szexuális kapcsolat létesítése miatt járnak az emberek fürdőbe/uszodába (na jó, sajnos vannak ilyen elmeháborodottak)... Drága gyermekem! Te egyáltalán nem vagy tisztában, hogy mire való a strand. Nekem úgy tűnik, kislány, hogy te a fiúk fütyülőjét bámulod a strandon, és ez elég beteg dolog. A bátyám pszichiáter, ha gondolod, kérek tőle egy időpontot. Nagyon betegek a mai fiatalok!
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: