Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Népszavazást hozhat a vasárnapi zárva tartás

Fogyasztók, 2014. november 12. - szerda 12:41
Címkék: EKN, VOSZ, Demján
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A vasárnapi nyitva tartás kérdését a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szakmai kérdésként kezeli, és bevezetése esetén a pártoktól függetlenül népszavazást kezdeményez - mondta el Demján Sándor, a szervezet ügyvezető elnöke az Európai Kereskedelem Napja alkalmából megrendezett ünnepségen. A tizedik alkalommal megtartott rangos szakmai ünnepen ismét átadták a kereskedelemben dolgozóknak a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.


"A 2015-ös évre vonatkozólag a kereskedelem életét alapvetően befolyásoló javaslatok, felvetések láttak napvilágot, így az Európai Kereskedelem Napján nem teljes az öröm" - fogalmazott a szakmai ünnepen megtartott nyitóbeszédében Krisán László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke a tervezetekről szólva példaként említette az élelmiszerlánc-felügyeleti díj témáját, a szabad vasárnap felvetését és a cafeteria kérdéskört is.

vosz.hu

Hozzátette: a kereskedelem az a szektor, amely Európában 30 millió, Magyarországon pedig 537 ezer munkavállalót foglalkoztat, a hazai GDP 12-13 százalékát adja, ezzel pedig a legnagyobb ÁFA befizető a magyar gazdaságban. "Ez a szektor kiemelt figyelmet érdemel" - fogalmazott Krisán László. Az elnök emlékeztetett: az elmúlt időszakban a kereskedelem több sikeres, produktív tárgyalást folytatott a kormányzattal, példaként említette ezen a ponton a pénztárgépek bevezetésével kapcsolatos tárgyalásokat. "Ezt a párbeszédet érdemes és szükséges lenne fenntartani" - tette hozzá Krisán, és jelezte, hogy bízik abban, hogy újrakezdődnek a szakma és a gazdasági kormányzat közötti konzultációk.

Az NGM a párbeszéd folytatásában érdekelt


"A kormány munkájának eredményeképp a gazdasági növekedés beindult, az infláció alacsony szinten maradt, a bérek viszont növekedni kezdtek. Mindezen kedvező hatások együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy a kiskereskedelem is növekedésnek indult" - fejtette ki beszédében Gondos Judit. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára szerint a lakossági fogyasztás mára tartós növekedésnek indult, amely meglátszik a kereskedelem eredményességén is. Az államtitkár hangsúlyozta: a Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett a kereskedelemmel történő párbeszéd további folytatására, és kijelentette, hogy bízik abban, hogy a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban kompromisszumos megoldás születhet.

Demján: egyenlő versenyfeltételek kellenek

"Az Európai Kereskedelem Napja olyan esemény, amelyen ünnepeljük a szektor dolgozóit, akik nap mint nap, hétfőtől vasárnapig azért tevékenykednek, hogy kényelmesebbé tegyék életünket" - jelentette ki az ünnepségen megtartott beszédében Demján Sándor. A VOSZ ügyvezető elnöke a kereskedelmet méltatva kitért arra is, hogy a szektor a legnagyobb ÁFA befizetőként mindig a legális működésben volt érdekelt. "A pénztárgépekkel kapcsolatos változás nagy előrelépést jelentett, de még mindig van feketegazdaság, amely ellen a küzdelmet folytatni kell" - fogalmazott.

vosz.hu

A napirendre került vasárnapi kötelező zárva tartásról szólva Demján Sándor elmondta: "a VOSZ álláspontja mindig az volt, hogy olyan országban érdemes élni és vállalkozni, ahol a verseny feltételei egyenlőek. Nem lehet olyan differencia, amely a méretet veszi alapul, nem lehet egy közterhet egyik évről a másikra hatvanszorosára emelni", utalva az élelmiszerlánc-felügyeleti díj lehetséges változására.

Demján szerint a vasárnapi nyitva tartás jól megfér a hittel, példaként a katolikus Lengyelországot említette. Megerősítette azt is, hogy a VOSZ népszavazást kíván kezdeményezni arra az esetre, ha a vasárnapi nyitva tartást tiltó rendelkezést elfogadják. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nem ideológiai, hanem szakmai kérdésként kezelik az ügyet, egyben felszólította a pártokat, hogy maradjanak távol a kezdeményezéstől.

Az ügyvezető elnök ugyanakkor elismerte: a kormány nagy eredménye, hogy pénzügyi konszolidációt teremtett, ez lehet ugyanis a növekedés alapja. Ez azonban csak akkor vezethet eredményre, ha a kormány nem riasztja el a külföldi befektetőket és a hazai vállalkozókat - tette hozzá. Demján szerint az egyenlő versenyfeltételek melletti bővített újratermelés eredményezhet csak tartós növekedést.

Az Európai Kereskedelem Napján immár hagyományosnak tekinthető, hogy a szektorban tevékenykedőknek rangos elismeréseket adnak át. Az eseményen a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket, valamint a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat ítéltek oda a szakmában régóta magas színvonalon tevékenykedő díjazottaknak.

Ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.

Kommentek

Pataki Krisztián, 2018. február 18.

http://www.kriszvisz.honlapom.com...

Kezdő költözők, profi költöztetők

Mr. Dékány Endre, 2018. február 18.

Sürgős hitel van szüksége? Adunk üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, au...

Évi egy fogkefe

Fred Joseph, 2018. február 17.

Olyan kölcsönt keresel, amely vállalkozást indít vagy számlákat fizet, ezért azért vagyunk ...

Új jelenség a távközlésben: a nomofóbia

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés