Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Több a panasz a webboltokra

MTI, 2014. január 22. - szerda 09:01
Címkék: fogyasztóvédelem, webshop
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Tavaly 1031 ellenőrzést hajtott végre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az elektronikus kereskedelemben, 60 százalékkal többet, mint 2012-ben, csökkent ugyanakkor az olyan ügyek aránya, amelyekben elmarasztalás történt - tudta meg a Világgazdaság az NFH-tól.


A múlt évben az esetek egynegyedében talált kifogást az NFH, míg az előző évben még 30 százalékában. A hatóság ezekben az esetekben jellemzően kötelezéssel vagy bírságkiszabással élt, de előfordult, hogy a két szankciót együttesen alkalmazták. Az NFH közlése szerint 20 esetben róttak ki bírságot, összesen 1,285 millió forint értékben.



A hatóság úgy látja, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, egyre jobban ismerik az elektronikus kereskedelemben őket megillető jogokat, ezáltal nagyobb biztonságban érzik magukat az ilyen vásárlások során, az elektronikus kereskedelemben tevékenykedő vállalkozások pedig igyekeznek a hiányosságokat mielőbb orvosolni.

Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke a lapnak azt mondta, a panaszok számának növekedése egyértelműen abból következik, hogy számottevő mértékben nőtt az e-kereskedelem volumene is, egyre többen és többet vásárolnak a világhálón. A szakember hozzátette, hogy a mostani adatok azt mutatják, jelentősen javult a helyzet a néhány évvel ezelőttihez képest, hiszen akkor még 80 százalék felett volt a jogosnak ítélt fogyasztóvédelmi kifogások aránya - ismerteti a szerdai Világgazdaság.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

willmann mariann, 2014. április 22. - kedd 21:49

ingyenes kezpenzfelvétel otp banknal erdekel

contact@technikaiujdonsag.com, 2014. február 15. - szombat 11:04

Nyomul az illegális webshop. Gagyi tróger GmbH Spamban :)..................Szia! Nah ez az amiről beszéltünk, nekem nagyon bevált, küldöm a hírlevelet amit kaptam a forgalmazótól! Tisztelt Ügyfelünk! Végre hazánkba is megérkezett az amerikai autósok kedvence: White Light nappali fény INDEX funkcióval! Irányjelzésnél a lámpa fehér fényről sárgára vált, és az index-hez hasonlóan villogni kezd, ezzel biztonságosabbá téve autóját. Tudta, hogy évente több ezer baleset történik az irányjelző nem megfelelő használata, vagy nem megfelelő láthatósága miatt? www.technikaiujdonsag.com Nem véletlen, hogy az irányjelzőt az új autóknál már a visszapillantóra is beszerelik – ha Önnek még nincs ilyen modern megoldás a kocsiján, feltétlenül használja új termékünket!.................ANNYIRA KOMOLY A CÉG CITROMAIL EMAIL FIÓKRA TELIK CSAK . A NAV meg csak a tökét vakargatja mert ezek vagy kettő éve dolgoznak büntetlenül .. Return-Path: lant965dorka@citromail.hu Received: from server31.citromail.hu ([91.83.45.31])

Cégnélküli schwarz Spammerek! , 2014. február 05. - szerda 07:45

"Ez Magyarország" hol spamben tolják az arcodra a sok szemetet illegális ? Adószámnélküli férgek valahonnan a föld alól, aztán pénzeddel eltünnek , rekmlamációnak helye nincs ? Aki rendel megérdemli !!!!!!!!!!!!!! http://www.loomya4u.com/ Tipikus kinai vagy amerikai szemetek tukmál egy terrorista brigád.

www.aricolors.hu pofátlan spam , 2014. január 24. - péntek 22:18

Kedves Partnerünk! Sikeres és Boldog Új Évet Kíván Önnek az AriColors Nyomda, Kiadó és Grafikai Stúdió! Újévi első akciónk: 30 %-os extra kedvezménnyel: - színes egyedi-, vagy egyedi céges határidőnapló-agenda (heti, vagy napi beosztással, akár saját elképzeléssel), - egyedi asztali könyöklő, - egyedi asztali naptár 2014. január 31-ig bármilyen példányszámban. Megrendelés: +36 30/77-66-575, studio@aricolors.hu[mailto:studio@aricolors.hu], www.aricolors.hu[http://aricolors.hu] [http://www.aricolors.hu/egyedihataridonaplo.html] Üdvözlettel: Szájli Lajos Aricolors Nyomda, Kiadó és Grafikai Stúdió

kristalyplaza.eu kristály szemét spamban .., 2014. január 24. - péntek 21:37

Az ilyen troll webshop agyba-főba spamban küldött szemetektől eleve nem szabad vásárolni ! levakarhatatlan férgek.A küldő : Kis Boglárka , megszólítás .... ...................Kedves Barátom ! <<<< :D ..igen mire átért a spam addigra pöcse nőt a Boglárkának ... ....................... A mai napon küldött neked egy 25 %-os kedvezményre jogosító lehetőséget több mint 10 000 Swarovski ékszerre. A weboldal ahol meg tudod nézni melyik termékekre vonatkozik a kedvezmény itt találod: http://kristalyplaza.eu/ Sok szerencsét kívánunk! Azért kaptad ezt az e-mailt, mert feliratkoztál az valemelyik kérdőiv, játék vagy facebook játékára és hozzájárultál hogy ajánlatainkat vagy partnereink ajánlatát elküldjük neked.<<<info@topekszerek.hu Honlap: www.topekszerek.hu http://valentinnapra.com/ Cég: Csodanő Webáruház Kft Adószám: 24797582242 Cégjegyzékszám: 01-09-182936 Bankszámlaszám:10401983-50526650-67681009 Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H Bank) (Banki átutalás esetén ide kérjük az átutalást!) ............... GÁTLÁSTALAN HAZUDOZÓ SPAMMEREK !!!!!!!!!!

Kommentek

dakany, 2017. szeptember 20.

Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek (személyi kölcsön) és együttműköd...

Patika trükk

Coetus webb, 2017. szeptember 20.

FIGYELEM! FIGYELEM!! FIGYELEM! +2349053095559, E-mail: vinadilluminationworld@gmail.com MR COETUS WE...

Nejlonzacskó-dilemma

webb Richard, 2017. szeptember 20.

Tudod, hogy bármilyen ATM-et vághatsz?

Speciálisan ATM-kártyákat programozunk, a...

Nejlonzacskó-dilemma

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés