Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Nem ütközik jogszabályba a devizaalapú kölcsönszerződés

MTI, 2013. december 17. - kedd 12:00
Címkék: deviza, hitel, Kúria
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Nem ütközik jogszabályba, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés a Kúria polgári kollégiumának hétfői jogegységi határozata szerint. A Magyar Bankszövetség szerint a Kúria döntése megerősítette, hogy a bankszektor eddig is jogkövető magatartást gyakorolt. Az elemzők az MTI-nek azt emelték ki, hogy a legrosszabb forgatókönyv veszélye elhárult.


Wellmann György, a kollégium vezetője a jogegységi ülés után elmondta: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A határozat szerint a szerződési terheknek a szerződés megkötését követő - előre nem látható - egyoldalú eltolódása az érvénytelenség körében nem értékelhető. A pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének ki kell terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztő részletekre.

A döntés szerint, "ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét állapítja meg, elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie". Így, ha a szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, ám a szerződés e nélkül is teljesíthető, akkor az érvénytelen kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés pedig egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket.

-

Wellmann György elmondta: a döntés célja az volt, hogy a több ezer folyamatban lévő perben elősegítse az egységes szempontok szerinti elbírálást. Kiemelte, hogy a Kúria bírái a döntés társadalmi súlyának és jelentőségének tudatában hozták meg több mint kétharmados többséggel határozatukat, és teljes mértékben átérzik a több százezer devizahiteles elnehezült helyzetét, a döntés azonban csak a törvények alapján, a jog által biztosított lehetőségek között születhetett meg.

Közlése szerint a devizahiteles perek mögött meghúzódó gazdasági-társadalmi probléma káros következményeit nem lehet kizárólag jogi úton felszámolni, és a megoldást nem lehet kizárólag a bíróságoktól várni.

Az eljárás során hivatalból kifejtette álláspontját a legfőbb ügyész, illetve a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Vékás Lajos jogászprofesszor véleményét is beszerezték. A Kúria épületével szemben maroknyi tüntető demonstrált, zászlókkal, transzparensekkel, hangosbeszélőn bírálva a döntést. A tüntetők azt skandálták, hogy "gyilkosok, hazaárulók". A Kúria kollégiumi ülése idején az épületet jelentős rendőri erők biztosították.

A Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek azt mondta: a bankszövetség, és minden tagintézménye elkötelezett a jogszabályok és a bírósági döntések maradéktalan betartása mellett, a Kúria hétfői döntésével pedig megerősítette, hogy a bankszektor eddig is jogkövető magatartást gyakorolt. Kovács Levente hangsúlyozta: a bankszövetség gyakorlatának megfelelően "a bírósági döntéseket nem véleményezzük, hanem maradéktalanul végrehajtjuk."

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tudomásul veszi a Kúria döntését, de Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a Kúria nem határozott abban a kérdésben, hogy a devizahiteleknél a bankok visszaéltek-e erőfölényes helyzetükkel. Nagy Márton szerint alapvetően közgazdasági és fogyasztóvédelmi szempontból a devizahiteleknél a szerződésekben a kamatokra és költségekre vonatkozó "oklista nem felel meg az átláthatóság követelményeinek".

A bankok költségei számos indokkal emelkedhetnek, ezek szerződésbe foglalása azonban nem történt transzparens módon, és e problémára a későbbiekben a banki magatartáskódexben lefektetett, kamatemelésre indokot adó lista sem adott megnyugtató választ - vélekedett. Elemzők szerint a devizahitelek ügyében elhárult a legrosszabb forgatókönyv veszélye, de arra is felhívták a figyelmet, hogy fontos kérdésekben még nincs döntés.

Az OTP-részvények árfolyama jelentősen emelkedett a döntést követően, az euró árfolyama pedig a reggeli 302 forint körüli jegyzésekről 300 forint alá esett. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a legfőbb bírói fórum is a bankok oldalára állt. Rogán Antal szerint a mostani határozatból nem derül ki, foglalkozott-e és ha igen, milyen döntést hozott a Kúria például az egyoldalú kamatemelések vagy az árfolyamrés ügyében, ezért erről várják a testület döntését.

Az MSZP szerint a kormány nem halogathatja tovább az érdemi lépéseket, várják a magáncsőd intézményének beterjesztését, a Nemzeti Eszközkezelő megerősítését, a bérlakásprogram elindítását.

Az Együtt-PM úgy látja, a Kúria jogegységi döntésének megszületése után a kormány "már nem tud másra mutogatni" a devizahitelesek ügyében. Jávor Benedek kijelentette: a kabinetnek kell sürgősen rendeznie annak a mintegy 220 ezer bajban lévő devizahitelesnek az ügyét, akik hónapok, évek óta várják a megoldást.

Az LMP szerint sajnálatos a Kúria devizahitelesek ügyében meghozott jogegységi döntése, a párt ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a határozatot.

A Jobbik szerint a Kúria hétfői döntésével bebizonyosodott, hogy nemcsak igazságot nem tud szolgáltatni az igazságszolgáltatás, de a jogot is hibásan értelmezi, és kiszolgáltatja a bankok önkényének a magyar lakosságot. Volner János sajtótájékoztatóján kijelentette: hétfőn kiderült, hogy a bíróság nem fog a devizahitelesek oldalára állni, csak a bankok érdekeit védi.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

aktivista, 2014. január 10. - péntek 10:30

http://www.youtube.com/watch?v=L2SVCMUHCqc Így vertek át bennünket!Aztán nem ütközik jogszabályba? Röhej!

aktivista, 2014. január 10. - péntek 10:26

Az illegálisan kitalicskázott extraprofit nem ütközik semilyen jogszabályba ezek szerint?Akkor külföldre visszük a pénzünket szabadon!

aktivista2, 2013. december 21. - szombat 08:56

http://www.youtube.com/watch?v=vo_2Y_MWOac

Matus László, 2013. december 17. - kedd 17:00

Nem is várhattunk mást! Ha bevállalják azt,hogy a bankok átverték az embereket -mivel az eddig ellopott pénzt senki nem tenné vissza -összeomlana a pénzpiac.Több országban rámutattak már a visszaélésekre,van ahol milliárdos büntetéseket is fizetettek a bankokkal, de ez persze csak a költségvetés bevétele.

Kommentek

Mehmet Hakan, 2018. május 22.

Kadri Zoltan vagyok, kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek és cégeknek, akik sürgős köl...

Emeltdíjas telefonszám álláshirdetésekben

Trust Fund, 2018. május 22.

Voltál már keresni, hogy hová kölcsönt kapj 3% -os diszkontrátával? nem tudott hitelt szerezn...

Évi egy fogkefe

Trust Fund, 2018. május 22.

Voltál már keresni, hogy hová kölcsönt kapj 3% -os diszkontrátával? nem tudott hitelt szerezn...

Évi egy fogkefe

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés