Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Harmincháromezer doboz cigaretta egy UAZ-ban

MTI, 2013. november 28. - csütörtök 09:01
Címkék: NAV, cigaretta, csempész
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Tizenkilencmillió forint értékű csempészcigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy autóban, amelynek vezetője előlük menekült, majd hátrahagyta járművét Tiszaszentmártonban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.


Dávid Zoltán elmondta: a pénzügyőrök a Záhonyhoz közeli településen figyeltek fel egy lámpa nélkül közlekedő gépkocsira, amely az ellenőrző pontnál nem állt meg, elmenekült az igazoltatás elől.

NAV

A járművet követő pénzügyőrök egy akácosban találták meg a rendszám nélküli, régi katonai terepjárót, amelynek csomagterében 33 600 doboz ukrán eredetű cigaretta volt.

A járműben házilag készített hat vastüskét is találtak, amelyek alkalmasak arra, hogy az autó üldözése esetén akadályozza a követők közlekedését.

A 19 millió forint értékű cigarettát és a járművet lefoglalták, a gépkocsivezetőt keresik.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Dobbs, 2018. május 23.

Vannak pénzügyi nehézségei? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Dobbs Finance and Mortgages Limit...

Telefonok a szervizben

Mehmet Hakan, 2018. május 22.

Kadri Zoltan vagyok, kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek és cégeknek, akik sürgős köl...

Emeltdíjas telefonszám álláshirdetésekben

Trust Fund, 2018. május 22.

Voltál már keresni, hogy hová kölcsönt kapj 3% -os diszkontrátával? nem tudott hitelt szerezn...

Évi egy fogkefe

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés