Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Bővítik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert

MTI, 2013. október 24. - csütörtök 13:31
Címkék: Budapest, hulladék, szemét, szelektív
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Folyamatosan bővítik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert a fővárosban, 2014 végéig összesen több mint 400 ezer szelektív kuka kerül a lakossághoz - közölte György István főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.


A projektre összességében 5,5-6,0 milliárd forint közötti összeget költ a főváros, ebből 4,8 milliárd forint uniós forrás, Az összeg eredetileg 4,3 milliárd forint volt, de sikerült egy 500 millió forintos kiegészítő támogatás uniós elfogadtatásával megemelni - tette hozzá.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer alapvetően környezetvédelmi célokat szolgáló beruházás, amelynek megvalósítása során minden elemében figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat. Így van a szükséges járműbeszerzések esetében is - hangsúlyozta a budapesti városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. telephelyén bemutatták azt a három környezetkímélő módon, sűrített földgázzal (CNG) működő teherautót is, amelyek a továbbiakban segítik a projekt megvalósítását.

A főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére elmondta: a mostani mellett további két projekt szolgálja majd Budapest szelektív hulladékgyűjtési rendszerének fejlődését. Ennek keretében az FKF Zrt. létrehozza 10-11 milliárd forintos beruházással a begyűjtött szelektív hulladékot feldolgozó saját kapacitását, valamint 60 CNG-üzemű célgépjárművet vásárolnak mintegy 3,5 milliárd forintért.

György István beszélt arról is, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edények lakossági kihelyezésével egy időben több, korábban létesített szelektív hulladékgyűjtő szigetet megszüntetnek. Jelezte, hogy nem szüntetik meg valamennyi szelektív gyűjtőhelyet, vannak ugyanis olyan helyek, ahol nehéz az új szelektív kukák elhelyezése.

Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek kifejtette: azzal, hogy "a házhoz menő hulladékgyűjtési rendszert" kialakítják, kevesebb hulladék kerül majd a lerakókba. Megemlítette: az üveghulladék gyűjtésére a most kialakítandó rendszer nem lesz alkalmas, ezzel csak a papírt, a műanyagot - a PET-palackot -, valamint a fémet gyűjtik majd be. Az üveget továbbra is a megmaradó a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken gyűjtik össze.

Bálint Norbert, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sűrített földgázzal működő teherautókkal átlagosan 20-30 százalékos megtakarítás érhető el. Tájékoztatása szerint jelenleg a dízel üzemanyag ára Magyarországon 420 forint körül van literenként, míg egy kilogramm sűrített földgáz 345 forintba kerül.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

sasha, 2017. december 16.

Térdel a földön? És pénzt kérsz, mielőtt megadtad?
NEM, velünk nem fizet semmit, miel...

A gyóntatófülke nem szauna

Endre, 2017. december 15.

Én rendszeresen rendelek internetről. Szerencsére csak ritkán ért kellemetlenség és csak apr...

Online vásárlás - hazai viszonyok

Carl Logan, 2017. december 15.

Szeretnék értékelni Carl Logan-ot a Lucas Loan Lending Compania-tól, hogy segítsen nekem hitelt...

Telefonok a szervizben

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés