Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Közérdekű kereset a Budavár Tours ellen

MTI, 2013. szeptember 18. - szerda 11:01
Címkék: ÁSZF, turizmus, Budavár Torus
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) első fokon pert nyert a Budavár Tours Kft. ellen, a Fővárosi Törvényszék keddi ítéletében kimondta az OFE által kifogásolt szerződési feltétel érvénytelenségét - közölte az egyesület. A Budavár Tours szerint még nincs jogerős ítélet, az elsőfokú írásos ítéletet egyik fél sem kapta kézhez, ha azonban vesztenek, mindenképpen megfellebbezik.


Az OFE közleményében ismerteti: az egyesület közérdekű keresetet indított a Budavár Tours Kft. ellen, miután a cég általános szerződési feltételei (ászf) között olyan pontot talált, amely az egyesület szakértői szerint jogszabályba ütközik.

A Budavár Tours az ászf-ben rögzíti, hogy az utas - az utazás megkezdését megelőző 60. napnál korábbi szerződéskötés esetén - a jelentkezéskor köteles 10 százalék mértékű foglalót, valamint 30 százalékos előleget az iroda részére befizetni. A foglaló elvész, amennyiben a teljesítés az utazás megkezdését megelőző 60. nap előtt - a megrendelő hibájából - meghiúsul (tehát, ha a fogyasztó lemondja az utat). Az ászf előírja továbbá: amennyiben az utazásszervező szolgáltató partnerrel kötött szerződése 60 napon kívüli elállás esetén is fizetési kötelezettséget ír elő, azt az iroda a megrendelőre átháríthatja.

Az utazási szerződésekre vonatkozó jogszabály szerint foglaló nem, csupán előleg követelhető az utastól. A két kategória között lényeges különbség, hogy elállás esetén az előleg igen, a foglaló viszont nem jár vissza. Ugyanakkor a jogszabály deklarálja azt is, hogy az utazás megkezdése előtt 60 nappal történő elállás esetén nem követelhető bánatpénz az utastól, tehát fizetési kötelezettség nélkül lemondhatja az utat.

Mindezek miatt az OFE aggályosnak tartotta és megtámadta az utazási iroda által alkalmazott rendelkezést. Álláspontját a bíróság is osztotta, így az ítélet kimondta a kifogásolt rendelkezés érvénytelenségét - írja közleményében a fogyasztóvédelmi egyesület. Skáfár Balázs, a Budavár Tours igazgatója az MTI megkeresésére kijelentette: még nincs jogerős ítélet, az írásos ítéletet egyik fél sem kapta kézhez, ezért az OFE állítása nem felel meg a valóságnak.

A kifogásolt szerződéses feltételekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy egy csomagtúrának nagyon sok olyan része van, amely már a foglalás pillanatában sem lemondható. Ilyenek például a városlátogatásos túrák részét képező fapados repülőjegyek. Skáfár Balázs szerint a hazai utazási irodák 90 százalékának hasonlóak az utazási feltételei.

Nonszensz lenne, ha olyasmit kényszerítenének az irodákra, aminek a költségeit nem háríthatják át, ebben az esetben fellebbezéssel fognak élni - mondta az igazgató.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Aba Orsolya, 2017. június 27.

Szárligeten lakom és a közvetlen szomszédom disznókat tart, a trágyát felhalmozza a közös k...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

Aba Orsolya, 2017. június 27.

Szárligeten lakom és a közvetlen szomszédom disznókat tart, a trágyát felhalmozza a közös k...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

FILIPPA ABRAMO, 2017. június 27.

Szükség van egy sürgős kölcsönre, hogy megterheljék a számláit és új üzletet kezdjen? Va...

Telefonok a szervizben

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés