Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Újra napirenden a M3-as metró meghosszabbítása

MTI, 2013. július 24. - szerda 09:01
Címkék: BKK, BKV, metró
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Ismét napirendre került, hogy Újpest-központ helyett Káposztásmegyer lehet az M3-as metró végállomása - írta szerdai számában a Napi Gazdaság azzal összefüggésben, hogy a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) megjelentette a vonal rekonstrukciója, illetve meghosszabbítása előkészítésének tervezésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot.


A lap ismertette: a tenderen szeptember 3-ig azon cégek indulhatnak, amelyek az előző három teljes üzleti évben nettó 400 millió forint árbevételt értek el ilyen tevékenységből. A befutó a legalacsonyabb összegű pályázat lesz, a megbízás időtartama 660 nap.

A BKK és a főváros a Napi Gazdaság szerint most uniós forrásból valósítaná meg fejlesztést, amely része annak a huszonhét, 50 millió euró feletti értékű projektnek, amelyet az EU 2014 és 2020 közötti költségvetéséből finanszíroznának.

A támogatási szerződéssel rendelkező beruházás a tervek szerint 150 milliárd forintba kerülne, a rekonstrukció és a hosszabbítás 2016-ban kezdődne meg, 2019-re pedig be is fejeződne.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

servillo, 2017. október 20.

Mr/Mrs / miss Egyéni őszinte jó moralities, akik
sajnos láttam tagadta kredit, hogy a kö...

Telefonok a szervizben

lewis Murphy, 2017. október 16.


Ön Debt Review vagy Administration alatt van? Feketelistában vagy? Nem tudsz megbirkózni ...

Telefonok a szervizben

Chris, 2017. október 16.

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 doll...

Nincs több egyoldalú szerződésmódosítás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés