Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Dohányboltokat ellenőriz az NFH

MTI, 2013. július 18. - csütörtök 10:31
Címkék: NFH, trafik
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kiemelt ellenőrzések keretében vizsgálja azt, hogy kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat a július 1-jét követően megnyitott nemzeti dohányboltokban.


A hatóság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti, hogy a héten lefolytatott ellenőrzések eredménye szerint a próbavásárlással érintett üzletek 21 százaléka adott el cigarettát fiatalkorúnak, ami a korábbi évek jellemzően 50 százalékot meghaladó kifogásolási arányához képest jelentős javulást jelent.

Az ellenőrzések kapcsán az NFH kifejti: pozitívan tapasztalták, hogy a felügyelők a kilétük felfedését megelőzően több esetben is észlelték, a kereskedő felhívta az éppen belépő vásárlót életkora igazolására, és aki 18 éven alulinak bizonyult, azt felszólították az üzlet elhagyására.

A jogszabály hatályba lépését követő első két hétben a több mint 100 ellenőrzött egység 63 százalékában találtak a felügyelőségek munkatársai a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő hiányosságot.

A következő hetek ellenőrzései kifejezetten a 18 éven aluliak kiszolgálására koncentrálnak, amelynek során a felügyelőségek munkatársai fiatalkorúak bevonásával ellenőrzik a jogszabályi tilalom betartását - olvasható a közleményben.

Az idegenforgalmi főszezonban eddig is voltak ilyen vizsgálatok, ugyanakkor "az új szabályozás hatályba lépése, az átmeneti időszak lezárulta, nem utolsósorban a sajtóban megjelent tapasztalatok okán" az elkövetkezendő időszakban a hatóság fokozott rendszerességgel és a jogszabályban megkövetelt szigorral lép fel a fiatalkorúak kiszolgálása ellen - fűzi hozzá a fogyasztóvédelmi hatóság.

Az NFH felidézi, hogy az elmúlt hetekben a sajtóban és az elektronikus médiumok híradásaiban megjelent tudósítások szerint a dohányboltokban - a jogszabály és az új értékesítési rendszer alapvető céljával ellentétesen - több alkalommal előfordult, hogy az üzletek alkalmazottai kérdés nélkül kiszolgálták a 18 éven aluli vásárlót.

Bár az eddigi hatósági ellenőrzések során a fogyasztóvédelmi felügyelőségek tapasztalatai nem támasztották alá, hogy általános jelenségről lenne szó (a felügyelőségekhez ilyen tartalmú panaszbejelentés sem érkezett), a hatóságok az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-vel együttműködve hétfő óta fokozott ellenőrzéseket tartanak a dohányboltokban, kiemelt figyelemmel azokra a körzetekre és üzletekre, amelyek a híradásokban, illetve a hatósághoz érkező közvetlen jelzésekben szerepelnek.

A fogyasztóvédelmi hatóság - a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján - az olyan vállalkozást, amely a tilalmakat megszegi, bírság kiszabásával sújtja, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pedig a hatóság adatközlésének eredményeképpen a koncesszió visszavonására is jogosult.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn felkérte Gyulay Zsoltot, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja ki, a nemzeti kiskereskedelmi trafikhálózatban szolgáltak-e ki 18 évnél fiatalabbakat.

Ezt azután jelentette be a Kormányzati Információs Központ (KIK), hogy az RTL Klub július 14-i híradójának beszámolója szerint nyolc vizsgált trafikból hatban kérdés nélkül szolgálták ki a híradó 16 éves próbavásárlóját.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

oceanicfinance, 2017. november 22.

Hitelre van szüksége? Keresett már hol lehet kölcsön? Megpróbált valamilyen kölcsönt kapni?...

Nincs több egyoldalú szerződésmódosítás

Hobelman Finance, 2017. november 21.

Hitelre van szüksége? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Hobelman Finance and Mortgages Limited c...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

REMY.CREDIT, 2017. november 21.

XMAS HITEL IS MOST MÓDOSan alacsony áron 1%{REMY.CREDIT111@gmail.com}

Szüksége va...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés