Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Strandra is mehetünk SZÉP-kártyával

MTI, 2013. június 07. - péntek 09:01
Címkék: cafeteria, Erzsébet-utalvány, SZÉP kártya,
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Július 1-jétől már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni. A szálláshelyi felhasználás is rugalmasabb lesz, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a kártyával fizethető körbe - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


A tárca közleményében felhívta a figyelmet: a csütörtökön megjelent rendeletmódosítás értelmében július 1-jétől bővül a SZÉP-kártya zsebei között az átjárhatóság.

A gyógyfürdő- és strandbelépők megvásárlásánál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő alszámlát lehetett használni. A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta, 2010-ről 2012-re 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom.

-

Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP-kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány elfogadta a szakmai szövetség javaslatát - közölte az NGM.

A szálláshely-szolgáltatók kérését figyelembe véve a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet majd fizetni a SZÉP-kártya első alszámlájáról. Ez azt jelenti, hogy a jövőben egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet egyenlíteni a szálláshely-számláról.

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények, például futóversenyek nevezési díját is ki lehet fizetni SZÉP-kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják - emelte ki a tárca.

A minisztérium közleménye szerint a SZÉP-kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára kedvezőek.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

servillo, 2017. október 20.

Mr/Mrs / miss Egyéni őszinte jó moralities, akik
sajnos láttam tagadta kredit, hogy a kö...

Telefonok a szervizben

lewis Murphy, 2017. október 16.


Ön Debt Review vagy Administration alatt van? Feketelistában vagy? Nem tudsz megbirkózni ...

Telefonok a szervizben

Chris, 2017. október 16.

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 doll...

Nincs több egyoldalú szerződésmódosítás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés