Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Adókerülőket keres a NAV az aukciós portálokon

MTI, 2012. november 29. - csütörtök 10:31
Címkék: NAV, internet, adó,
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a legkedveltebb aukciós portálokon eddig 164 millió forintnyi adókülönbözetet állapított meg, a kiszabott bírság összértéke pedig elérte a 12,5 millió forintot - számol be róla a Magyar Hírlap.


A lap csütörtöki száma szerint ez év október végéig csaknem 440 ellenőrzést végzett a NAV az aukciós portálokon megjelenő eladók körében. Ez duplája az előző év egészében tartott vizsgálatoknak.

Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője a lapnak elmondta, az elektronikus kereskedelmen belül az aukciós portálok kiemelt értékesítési csatornát jelentenek, amelyet magánszemélyek, egyéni vállalkozók és társaságok is használnak. Ezeken a piactereken viszonylag nagy számban tűnnek fel olyan magánszemélyek, akik bejelentkezés és adófizetés nélkül meglehetősen nagy összegben kereskednek.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra: ha az eladó eseti jelleggel, maximum évi hatszázezer forint értékben ad el bármit, az értékesítés nem minősül gazdasági tevékenységnek, így nem is kell adót fizetnie ezután. Ha azonban megállapítható, hogy a magánszemély értékesítései gazdasági tevékenységnek minősülnek, akkor nem alkalmazhatók a személyi jövedelemadó-törvény - ingóság eladására vonatkozó - kedvezőbb adózási szabályai. Ekkor az adózóra az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályok érvényesek. Ez alapján már egészségügyi hozzájárulást is fizetnie kell.

Linczmayer Szilvia a határokon átnyúló online kereskedelemmel kapcsolatban megjegyezte: előfordulhat, hogy a terméket magyar fogyasztó külföldi kereskedőtől vásárolja, illetve fordítva, magyar kereskedőtől külföldi fogyasztó vásárol. Külföldi eladó Magyarországon is adóalannyá válhat, így az itthoni értékesítései után hazánkban kell megfizetnie az adót.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Fegyverrel, fegyverviseléssel, pirotechnikai tevékenységgel kapcsolatos jogszabályok

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Lara Andrew, 2017. november 18.

A nevem Lara Andrew. Néhány hónappal ezelőtt a cégem nagy veszteséget szenvedett. Vele voltam ...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés