Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Szombaton autómentes nap Budapesten

MTI, 2012. szeptember 21. - péntek 14:51
Címkék: autómentes nap, Budapest
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Szombaton rendezik meg az autómentes napot Budapesten, a rendezvény miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani.


Az Andrássy úton 10 és 18 óra között több programot is rendeznek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) standján kerékpározással kapcsolatos oktatás lesz felnőtteknek és gyerekeknek, valamint bemutatóval és bringafocival várják az érdeklődőket.

Az Oktogon és a Csengery utca közötti szakaszra a közösségi közlekedési cégek "gondolatébresztő játékot" szerveznek, a BKK pedig a dunai közlekedéssel, az idén 125 éves villamos- és HÉV-közlekedéssel és a központ fejlesztéseinek bemutatásával készül. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Duna Múzeum bemutatókat tart majd a standon.

A Csengery utca és a Vörösmarty utca között a MÁV és a Volán standján hajtányozni lehet majd, és szimulátoron lehet mozdonyt vezetni.

A Vörösmarty utca és a Rózsa utca között, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium standján egész napos családi és gyermekprogramokkal, koncertekkel, a biztonságos közlekedésre nevelő, játékos programokkal várják a látogatókat. A MÁV-Start újra meghirdeti a Forgalmival a vasúton elnevezésű akcióját, a forgalmi engedélyüket felmutató utasok ingyen utazhatnak a MÁV járatain. A feláras vonatok hely- vagy pótjegy váltásával vehetők igénybe.

Szintén szombaton tartják 10 és 16 óra között a Parking Day Budapest elnevezésű programot a nagykörúton, az Oktogon és a Nyugati pályaudvar között. A rendezvény célja a parkolás újragondolása.

A rendezvények miatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a környéken. Pénteken 22 órától vasárnap hajnali 4 óráig teljes hosszában le lesz zárva az Andrássy út, a tömegközlekedés forgalmát az Izabella utcánál és a Nagymező utcánál biztosítják, az Oktogonnál a nagykörút, emellett a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út minden jármű számára használható lesz. A 16-os, a 105-ös, a 115-ös és a 979-es autóbuszok pénteken 22 órától módosított útvonalon közlekednek, a részletes menetrend a BKK és a BKV honlapjáról letölthető.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

NORA SMITH, 2018. június 23.

Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető hitel 2%...

Alakítsd elektromossá az autód!

Eric finance, 2018. június 23.

Szüksége van valamilyen kölcsönre, ha igen, e-mailt küldenünk ma arról, hogy hogyan szerezzü...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Mr. Dékány Endre, 2018. június 21.

Sürgős hitre van szüksége (alapok)? Ha igen, további információért forduljon hozzánk e-mail...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés