Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Posták újranyitásáért lobbiznak Zemplénben

MTI, 2012. szeptember 21. - péntek 09:01
Címkék: posta, újranyitás, Zemplén
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A kistelepülések korábban bezárt postahivatalainak újranyitását szorgalmazza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska - írta az Észak-Magyarország pénteken.


A település és a Zempléni Településszövetség 2003-ban indította útjára az úgynevezett kisposta-mozgalmat azért, hogy ne a falvakban, községekben élők számától függjön, hogy a posta hol üzemeltet hivatalokat, hanem azok legyenek mindenütt, ahol azt az ott lakók igénylik - emlékeztet a napilap cikke.

Az akkori mozgalom két évvel ezelőtt ért véget, de most újból elindult, mert bár a kormánypártok 2010-ben megígérték, hogy újranyitják a kispostákat, ez csak öt településen történt meg.

Az Észak-Magyarországnak Köteles László, Komlóska polgármestere azt mondta: azt szeretnék, ha a demokrácia nem létszámfüggő lenne, vagyis vegyék figyelembe azok kéréseit is a döntéshozók, akik olyan településen élnek, ahol a lakosság száma nem éri el a hatszázat.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mária Ádám, 2017. szeptember 22.

A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hag...

A gyóntatófülke nem szauna

Bereczk János, 2017. szeptember 22.

Rendesen lelassult ez a probléma is, az
érkező tél, sajnos, meg fogja követelni!
...

CO-érzékelők - életünk őrei

Amanda, 2017. szeptember 20.

hitel! hitel!! hitel!!!
Olyan jóhírű és akkreditált magánhitel-társaságot keres, amel...

NFH - Egyre tudatosabbak a fogyasztók

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés