Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Időseket fosztogató csalókat fogtak Veszprémben

MTI, 2012. augusztus 29. - szerda 13:21
Címkék: csalás, rendőrség
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Több olyan tolvajt is elfogtak a Veszprém megyei rendőrök, akik idősektől csaltak ki pénzt országszerte - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán.


Kómár Viktória közleménye szerint a megyében kétféle elkövetési mód volt jellemző: az idős emberektől azok unokájának kiadva magukat, telefonon csaltak ki kisebb-nagyobb összegeket, vagy E.ON-alkalmazottként mutatkoznak be, s túlfizetés miatt visszajáró pénzre hivatkozva érték el, hogy a sértett elővegye tárcáját.

Az utóbbi körbe tartozó eseteknél olyan címletű bankjegyet adtak át, amelyet a károsultnak fel kellett váltani, így lehetőségük nyílt kifigyelni a pénz tárolási helyét, majd elterelve a gyanútlan áldozatuk figyelmét, meglopták - magyarázta a szóvivő.

Felidézte, hogy a balatonalmádi rendőrök az E.ON-os ügyekben megindított nyomozás során két sajóbábonyi férfit fogtak el, és ennek nyomán országos bűncselekmény-sorozatra derült fény: a 9 gyanúsított több mint 70 idős személyt károsított meg.

Idén júniustól Pápán is hasonló bűncselekményeket jelentettek be; több károsulttól összesen 340.000 forintot vittek el - folytatta a szóvivő. Hozzátette: a rendőrség augusztus végén Debrecenben három férfit fogott el a pápai lopások miatt.

Kómár Viktória tájékoztatása szerint a balatonfüredi rendőrkapitányság olyan tolvajok után is nyomozott, akik az idős emberek unokájának adták ki magukat; az ügyben két férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Hozzáfűzte: az eddigi adatok szerint 41 idős személynél próbálkoztak a módszerrel, de nem mindenkinél jártak sikerrel.

A rendőrség kéri azokat a sértetteket, akiket hasonló módszerrel károsítottak meg, de feljelentést még nem tettek, hogy tegyenek bejelentést a rendőrség központi számán.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Kriszti_K, 2017. december 18.

Ez mind szép és jó, de ezekkel a tippekkel nem megyünk messzire, ha egy ezeréves házban lakunk...

Tippek: hogyan csökkentsük a fűtésszámlát?

DUPAY FERENC, 2017. december 17.

engem is felbosszant, hogy nem fogyasztás esetén is bevasalják a szabadkőművesek az általuk ki...

Nem fogyasztok, mégis alapdíjat kell fizetnem

sasha, 2017. december 16.

Térdel a földön? És pénzt kérsz, mielőtt megadtad?
NEM, velünk nem fizet semmit, miel...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés