Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Cigarettacsempészeket fogtak el Borsodban

MTI, 2012. június 15. - péntek 09:38
Címkék: cigaretta, csempész, NAV
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Egy hónap alatt 46 millió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök és a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője az MTI-vel pénteken.


Varga Zoltán elmondta: a tettesekkel szemben jövedéki orgazdaság bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás, az egyik csempészt pedig gyorsított eljárásban 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Hozzátette: legutóbb egy cseh rendszámú autóban, illetve egy szintén cseh rendszámú mikrobuszban összesen csaknem 21 ezer doboz cigarettát találtak.

Két héttel ezelőtt 35 ezer doboz füstölnivalót foglaltak le két olasz férfitól, egy magyar férfinál pedig 25 ezer doboznak megfelelő fogyasztási vágott dohányt koboztak el.

A szóvivő közölte: a pénzügyőrök és a rendőrök közös ellenőrző akciót indítottak a cigarettacsempészek ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az esetek ugyanis bebizonyították, hogy a sokszor nemzetközi hálózattal rendelkező csempészek a főleg Ukrajnából származó dohányterméket újabban a megyén keresztül próbálják meg közép- és nyugat-európai országokba szállítani.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Szigetközi Judit, 2017. szeptember 18.

Sziasztok! Jófogáson lévő bringás hirdetésemre jelentkezett rowlandcollins5@outlook.com Paypal...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Szigetközi Judit, 2017. szeptember 18.

Sziasztok! Jófogáson lévő bringás hirdetésemre jelentkezett rowlandcollins5@outlook.com Paypal...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Szigetközi Judit, 2017. szeptember 18.

Sziasztok! Jófogáson lévő bringás hirdetésemre jelentkezett rowlandcollins5@outlook.com Paypal...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés