Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Bepanaszolt szégyenfalak

MTI, 2012. június 11. - hétfő 10:11
Címkék: adós, lista
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Nem tartja megfelelőnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy az önkormányzatok az interneten helyezik el adósaik listáját - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.


A helyben megszokott módon kellene nyilvánosságra hozni a szégyenlistát, például újságban, vagy az önkormányzati hirdetőtáblán - vélekedik a NAIH elnöke. Hozzátette azt is, hogy bár több polgármesteri hivatal is az utóbb említett módszert választja, szükséges lenne vagy a törvényhozásnak, vagy az Alkotmánybíróságnak végleges döntést hoznia ebben a kérdésben.

Péterfalvi Attila úgy látja, hogy a mostani nemzeti konzultáció kérdőívei megfelelnek a törvényi kívánalmaknak. Magyarázata szerint az adózási, a foglalkoztatási vagy a nyugdíjügyi szakkérdésekre adott válaszokból nem lehet megállapítani, hogy az állampolgár mely párttal szimpatizál, a feleletek nemigen hordoznak politikai értékítéletet.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

olvasó, 2012. június 11. - hétfő 12:36

Teljesen igaza van Matus Lászlónak!Vajon a behaltó cégek,önálló bírósági végrehajtók mikor kerülnek a szégyenfalra?Pedig többszáz milliót zsákmányolnak.Mennyit adóznak le utánna? Jaaa,azokat nem merik ellenőrizni? Aztán azt mondják,hogy nincs korrupció?Nem úgy néz ki! A polgármesterek családjainak vagyonosodása rendben van -e?Rengeteget ismerünk.Egyre gazdagabbak még a válság ellenére is! Ki érti ezt?

Matus László, 2012. június 11. - hétfő 12:03

Inkább be kellene fejezni az emberek meglopását, akkora sarcokat kellene kiszabni amit be tudnak fizetni.Nem hiszem,hogy szégyenfalra való az a család aki nem tud fizetni,mert már nincs munkája,a jövedelmei sz...-t sem érnek, a munkanélküli segélyét meglopták, az energia árát megduplázták.A szégyenfalra azt a majd négyszáz milliomost kellene feltenni aki kitalálja az újabbnál újabb adókat és tönkreteszi az embereket.Egyébként ahogy én látom az akinek valóban nincs pénze a legnagyobb mértékben tesz a szégyenfalra.Biztosan van pár újgazdag aki direkt nem fizet, azt ki lehetne tenni,de pár ezer forintért nem hiszem hogy ez jogos, hanem inkább bunkó,gusztustalan dolog.

Kommentek

Luis Roland, 2019. február 14.

A nevem Luis Roland, kedves feleségem és 3 gyerekem van. egy héttel ezelőtt kétségbeesetten sz...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

cedric, 2019. február 14.

Helló barátaid, szükséged van egy gyors kölcsönre a számlák fizetésére vagy egy vállalkoz...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

cedric, 2019. február 14.

Helló barátaid, szükséged van egy gyors kölcsönre a számlák fizetésére vagy egy vállalkoz...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés