Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Vízelvezető árkokat ellenőriz a katasztrófavédelem

MTI, 2012. május 24. - csütörtök 10:31
Címkék: katasztrófavédelem, vízelvezetés
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A katasztrófavédelem az illetékes hatóságokkal együttműködve májusban megkezdte a belterületi vízelvezető árkok állapotának országos ellenőrzését, annak érdekében, hogy a személyi sérüléssel vagy a nagy anyagi kárral fenyegető helyzeteket megelőzze - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-vel.


A közlemény szerint május végéig országosan közel 23 ezer kilométernyi belterületi vízelvezetőt mérnek fel, illetve mindeddig országszerte közel ezer település vízelvezető árkait, átereszeit vizsgálták meg a hatóságok, hogy kiderüljön, képesek-e a hirtelen lezúduló csapadékot elvezetni. Több mint kétszáz esetben kellett már a helyszínen intézkedni a hiányosságok azonnali megszűntetése miatt. A szemlékről jegyzőkönyv is készült.

Az OKF hangsúlyozta: a katasztrófavédelmi szervek részben azért végzik ezt a munkát, hogy ne ismétlődhessen meg a 2010-es Borsod-Abaúj-Zemplén megyeihez hasonló veszélyhelyzet, amelyet a hirtelen nagy mennyiségben lehullott csapadék okozott.

Nyár elején a fontosabb közutak és vasútvonalak melletti fásítások és fasorok állapotának felmérésével folytatják munkájukat az érintett hatóságok és a területek tulajdonosai a katasztrófavédelmi szervek irányításával - olvasható a közleményben.

Mint írták, a katasztrófavédelem kiemelt feladatának tekinti, hogy az elmúlt napokhoz hasonló személyi sérüléssel vagy komoly anyagi kárral fenyegető helyzeteket megelőzze. Emlékeztettek arra, hogy a viharos időjárás miatt közel száz esetben kellett beavatkozniuk a különböző káreseteknél a napokban.

Minden olyan sérülés vagy kár megelőzhető, amely karbantartás elmulasztása, vagy körültekintés hiánya miatt következik be - közölték.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

kizsgé, 2020. szeptember 02.

Én általában nyeremény játékokon veszek részt állítólag. Mindig hatalmas összegeket nyere...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

REMY FINK, 2020. június 21.

Helló, kölcsönre van szüksége? Írjon nekünk e-mailt remy.credit111@gmail.com
E-mail (r...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

Mr. Dékány Endre, 2020. június 12.

Szüksége van bármilyen pénzügyi támogatásra? Személyi kölcsönök? Üzleti hitelek? Jelzál...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza