Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Joghallgatókkal együttműködő fogyasztóvédelem

MTI, 2012. május 10. - csütörtök 13:41
Címkék: jog, egyetem, fogyasztóvédelem
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A leendő jogászok képzését segítő együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara.


A leendő jogászok képzését segítő együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Petrik Sándor, a felügyelőség vezetője elmondta, a szervezet fontos feladata a fiatalok képzése, annak érdekében, hogy tisztában legyenek jogaikkal, meg tudják védeni érdekeiket.

Az igazgató közölte, az együttműködési megállapodás révén a joghallgatók az egyetemen a fogyasztóvédelmi joggal kapcsolatban megszerzett elméleti tudásukat egészíthetik ki gyakorlati ismeretekkel.

A diákok elsősorban a fogyasztóvédelmi jogérvényesítés folyamatával, illetve a hatóság munkájával ismerkedhetnek meg. A hatóság ezentúl közigazgatási gyakorlatra fogad hallgatókat és szakmai segítséget nyújt a fogyasztóvédelmi jogot érintő évfolyam- és szakdolgozatot készítő egyetemisták számára.

A felügyelőség Hajsza a veszélyes áruk után! címmel versenyt is hirdet középiskolások és egyetemisták számára. Az év végéig tartó megmérettetés célja minél több - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) honlapján (www.nfh.hu) közzétette - veszélyes termék felkutatása az üzletekben, piacokon, vásárokban vagy web-áruházakban. Az indulók feladata, hogy értesítsék a hatóságot, amennyiben letiltott vagy ahhoz megtévesztésig hasonló műszaki cikket, háztartási terméket, gyermekjátékot, sportszert találnak. A felügyelőség ellenőrzi a bejelentésben szereplő információkat, majd szükség esetén helyszíni vizsgálatot végez, a megállapításokról, az esetlegesen indított eljárás eredményéről pedig értesíti a versenyzőt.

A legjobban szereplő fiatalok értékes nyereményeket kapnak, és ellátogathatnak az NFH laboratóriumába.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Slampixxx, 2013. május 20.

Úristen, emberek, hogy lehettek ilyen szerencsétlenek... 3 oldalt olvastam át, és már ketten t...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Agresszív SPAMA TWOO-tol. from cmx2.massivemedia.eu ([77.73.180.15], 2013. május 19.

IP address "77.73.180.15" is located @ Belgium
Following is ip 77.73.180.15 location map vie...

Drasztikus mértékben csökkent a spamek száma

Szita Tamás, 2013. május 18.

Hát későn vettem észre ezt az oldalt...:( engem behuzott "Mr. Fredson James" aki Nigériába aka...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Lássunk világot!
Kávézás az Apple-vezérrel Kávézás az Apple-vezérrel Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés