Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Karcsúságot őriz a csokoládé

MTI, 2012. március 27. - kedd 13:41
Címkék: csokoládé
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A rendszeres csokoládé fogyasztás segíthet megőrizni a karcsú vonalakat - derült ki egy új tanulmányból.


Az Archives of Internal Medicine című folyóiratban közölt eredmények egy korábbi tanulmány adataira támaszkodnak, amely ezer ember bevonásával készült, és a résztvevők táplálkozási szokásait, kalóriabevitelét, és az elhízás mérésére szolgáló testtömeg index (BMI) értékét vizsgálta. Az eredmények szerint, akik hetente több alkalommal fogyasztottak csokoládét, átlagosan vékonyabbak voltak, mint azok, akik csak alkalmanként engedtek az édes csábításnak.

-

A kutatók úgy vélik, hogy magas kalóriatartalma ellenére, a csokoládé olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek inkább a súlyvesztésnek, mintsem a zsírszintézisnek kedveznek. A tanulmány szerint a megnövekedett kalóriabevitel ellenére a rendszeres csokoládé fogyasztás alacsonyabb testtömeg index értékekkel párosult. Ez az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a résztvevők fizikai aktivitásához hasonló tényezőket is számításba vettek.

A tanulmány rávilágított, hogy a csokoládé fogyasztás jótékony hatását tekintve nem a mennyiségen, hanem a rendszerességen van a hangsúly - olvasható a BBC brit közszolgálati tartalomszolgálató internetes oldalán (www.bbc.co.uk). A San Diegó-i Kalifornia Egyetemen dolgozó Beatrice Golomb, a tanulmány vezetője kiemelte: "Eredményeink azt sugallják, hogy nem csupán a bevitt kalóriák mennyisége, hanem az összetétele is jelentősen befolyásolja, hogy végül milyen hatással lesz az ember súlyára".

Nem ez az első tudományos vizsgálat, amely a csokoládé egészségügyi szempontból jótékony hatását sugallja. Más tanulmányok szerint az édesség jó hatással lehet a szívre. Bizonyos típusú csokoládék fogyasztását pedig összefüggésbe hozták már a vérnyomás, az inzulin érzékenység és a koleszterinszint kapcsán jelentkező kedvező változásokkal.

Különösen az étcsokoládé olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segítenek felszabadítani az ártalmas szabadgyököket: azokat a labilis molekulákat, amelyek károsíthatják a sejteket. Golomb és kollégái szerint a katekin nevű antioxidánsok segíthetik a sovány izomtömeg épülését, és a súlyvesztést - legalábbis a rágcsálókkal készített vizsgálatok ezt sugallják.

A tizenöt napon keresztül - az étcsokoládéban található - epikatekinnel táplált egerek megnövekedett fizikai aktivitást, és megváltozott izomösszetételt mutattak. A szakemberek szerint klinikai vizsgálatokra lesz szükség annak bizonyítására, hogy a jótékony hatás az emberek esetében is fennáll-e. A végső bizonyítékok megszerzéséig a kutatók azonban óva intenek mindenkit az otthoni csokoládéautomata beszerelésétől, mivel az édesség gyakran túl sok cukrot és zsírt tartalmaz.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

István, 2017. november 20.

Jófogáson autót adnék el. Angol szöveg érkezik a +36208100254 számról: "Hello I just saw you...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés