Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Szárnyas - Elkerülhetetlen az áremelés

MTI, 2012. március 19. - hétfő 10:01
Címkék: ár, baromfi, drágulás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Jelentős mértékben nőttek 2006 óta a baromfitermelés és -feldolgozás költségei, míg az árak ennél jóval kisebb mértékben emelkedtek; emiatt, és az uniószerte tapasztalható hiány miatt is nyár elejéig három lépésben drágul majd a baromfitermékek ára - írta a Világgazdaság hétfőn.


A Baromfi Terméktanácsnak az elmúlt hat év költségalakulását elemző anyaga szerint a csirketakarmány ára tavaly 82 százalékkal volt magasabb, mint 2006-ban, az idei első két hónapban pedig további 5 százalékkal nőtt. A pulykatakarmányok ára 2011-re megduplázódott 2006-hoz képest, 2012-ben eddig további 16 százalékkal emelkedett. A lap birtokába került dokumentum rámutat, hogy minden más fontos költségtényező is komolyan nőtt, míg a fogyasztói árak 2008-2009 óta nem változtak jelentősen.

A felvásárlási árak csirkénél a 2006 márciusi szinthez viszonyítva 2011-re 44,7 százalékkal nőttek, pulykánál az emelkedés 2011-ig 40 százalék, 2012 elejére 57 százalék lett. Az anyag szerzői szerint a meghatározó anyag- és bérjellegű költségek növekedését a felvásárlási árak nem tudták kompenzálni.

A baromfitermékek nettó átadási árai az elmúlt 3-4 évben jelentős mértékben nem változtak, az utolsó egy-két évben pedig csökkentek, úgy, hogy a fogyasztói árak sem emelkedtek.

Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke a lapnak elmondta: a már elfogadott, áprilistól élő 5-6 százalékos áremelés egyelőre csak a tenyésztőkön segít, a továbbra is alacsony fogyasztói árak miatt most a feldolgozók vannak bajban. Szerinte ezért egy 6-8 százalékos emelés szinte biztosra vehető május közepéig, és mivel az is csak visszarendeződés a három évvel ezelőtti szintekre, ezért az időközben megnőtt költségek miatt egy harmadik körös, 7 százalékos mértékű nyár eleji áremelésre is szükség lesz.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mária Ádám, 2018. november 19.

A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagy...

133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható

Josef Lewis, 2018. november 16.

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan ...

Telefonok a szervizben

Ella, 2018. november 15.

Helló mindenki itt vagyok, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy megkaptam a kölcsönt John Hawkin...

Telefonok a szervizben

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés