Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Nehéz csökkenteni a fűtésszámla összegét

MTI, 2012. március 06. - kedd 16:21
Címkék: fűtés, energetika, beruházás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A lakások egyharmadának fűtési költsége egy téli hónapban 20-30 ezer forint közé esik, minden ötödik lakásé meghaladja a 30 ezer forintot, ugyanakkor hőszigetelésre a legtöbb tulajdonos 100-300 ezer forint közötti összeget tud költeni, ami kevés a fűtésszámla érdemi csökkentéséhez - közölte felmérése eredményét a Knauf Insulation az MTI-vel.


A felmérés 500 lakás adatai alapján készült, amelyek között minden típus szerepelt, egyharmaduk volt családi ház. A lakások ötöde 1960 előtt, másik ötöde 1990 után épült. A felmérést végző cég szerint energetikai szempontból korszerűnek csak a 2000 után épült ingatlanok mondhatók, ebbe a kategóriába a lakások 13 százaléka esett.

Az elmúlt 5 évben a felmérésben részt vett tulajdonosok 44 százaléka semmivel sem csökkentette lakása energia felhasználását, mert nem volt rá pénze. Az az 56 százalék, amely tett valamit a kevesebb energiafogyasztás érdekében, a fűtésszámlát igyekezett csökkenteni. E csoport 73 százaléka a falakat hőszigeteltette, 62 százalékuk a nyílászárókat cseréltette ki jobbra. Az alternatív energia hasznosítása - hőszivattyú, napkollektor és napelem beszerelése - alig volt mérhető.

Energetikai beruházásra a tulajdonosok legtöbbje - 30 százalékuk - 100-300 ezer forintot tud fordítani. Az e célra 500 ezer forintnál többel rendelkezők aránya mindössze 7 százalék. Ha beruházási támogatással lehetne csökkenteni a lakások energia felhasználását, akkor a tulajdonosok 44 százaléka élne a lehetőséggel - derült ki a felmérésből.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

dakany, 2017. szeptember 20.

Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek (személyi kölcsön) és együttműköd...

Patika trükk

Coetus webb, 2017. szeptember 20.

FIGYELEM! FIGYELEM!! FIGYELEM! +2349053095559, E-mail: vinadilluminationworld@gmail.com MR COETUS WE...

Nejlonzacskó-dilemma

webb Richard, 2017. szeptember 20.

Tudod, hogy bármilyen ATM-et vághatsz?

Speciálisan ATM-kártyákat programozunk, a...

Nejlonzacskó-dilemma

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés