Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

BKK: jól működik az villamosokra áthangolt lámpaprogram

MTI, 2012. február 02. - csütörtök 17:21
Címkék: BKK, BKV
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Az első tapasztalatok alapján jól működik Budapesten a Nagykörúton a villamosok közlekedésére áthangolt új lámpaprogram, a villamosok menetideje két perccel csökkent - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.


A lámpákat február 1-jén reggel hangolták át. A vezérigazgató elmondása szerint kisebb korrekciók még lesznek a rendszerben, de az áthangolás azt az eredményt hozta, amit vártak: a nagykörúti villamosok menetideje két perccel csökkent, így most 28-30 perc a menetidő. Ennek köszönhetően csökkent átlagosan két percre a követési idő, és óránként 28 helyett 30 járat indulhat el.

Vitézy Dávid jelezte: javult a járatok egyenletessége is, az autóforgalomban azonban kisebb fennakadások vannak, de ezek egyike sem akkora, hogy beavatkozást igényelne. Mint mondta, a Széll Kálmán tér és a Széna tér torkolatában, illetve az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésében alakultak ki kisebb torlódások, de erre a központ számított is.

A vezérigazgató azt mondta, ez az első jele annak, hogy új közlekedéspolitikai szemlélet alakult ki, mivel eddig a lámpák az autókra voltak hangolva. Kimutatások szerint viszont a Nagykörúton óránként két és félszer több ember használ villamost, mint autót. Vitézy Dávid jelezte, ahol ilyen nagy arányú a közösségi közlekedés használata, ott a tömegközlekedésre fogják áthangolni a lámpákat.

A nagykörúti lámpahangolás az unió által támogatott projekt, amelynek keretében két új forgalomirányító programot készítettek, ezek 60, illetve 90 másodperces lámpaváltási ciklusidőt használnak. A főváros ezer, lámpás kereszteződéséből mintegy százat érintett a beavatkozás, mivel nemcsak a Nagykörúton, hanem a csatlakozó utakon is át kellett hangolni a lámpákat. A Nagykörút 52 csomópontjában 102 programot telepítettek, a sugárirányú keresztező utakon pedig hetven csomópontot érintett a beruházás.

Tizenhat csomóponton egyéb beavatkozás is szükséges volt, egy detektor érzékeli a villamosok közeledését, és ezzel forgalomfüggően tudja változtatni a lámpaprogramokat. A végállomásokon összhangba hozták az indítást a zöldhullámmal, így az elinduló szerelvények már szabad jelzéssel tudnak végigmenni az egész útvonalon.

Az autósoknak többször kell majd megállniuk, de kevesebb időre, mint eddig.

Az uniós projekt 44 millió forintba került, ebből 40 millió forintot az unió fizetett.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

István, 2017. november 20.

Jófogáson autót adnék el. Angol szöveg érkezik a +36208100254 számról: "Hello I just saw you...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés