Üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít egy 42 éves balkányi férfit a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A gyanúsított egy internetes áruházzal csalta ki az emberek pénzét. A férfi már előzetesben van.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi Redcoon webáruház elnevezéssel hozott létre internetes honlapot, amelyen keresztül műszaki cikkeket lehetett rendelni. A gyanútlan ügyfeleknek a megrendelt termékek vételárát a cég honlapján megadott bankszámlára kellett átutalniuk, de a szállítót hiába várták, a megrendelt áru a mai napig nem került leszállításra, a céget pedig a honlapon megadott elérhetőségek egyikén sem lehetett elérni.
A Dorogi Rendőrkapitányságra január 28-án helyezte előzetes letartóztatásba a férfit. Az eddigi adatok szerint a csaló 9 megrendelőnek összesen több mint 600 ezer forint kárt okozott, de várhatóan bővülni fog a sértettek száma és az okozott kár nagysága a nyomozás előrehaladtával.
A férfit, aki tagadja a bűncselekmény elkövetését, nem először áll gyanúsítottként a rendőrök előtt. 3 alkalommal volt már büntetve, a többi között jelentős kárt okozó csalás, adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli rend megsértése miatt.
A férfi egyébként papíron igyekezett a kétes vállalkozásból kimaradni. 4000 forintot fizetett egy hajléktalannak, hogy a céges papírokat ügyvezetőként írja alá, majd a férfi a bankba is elvitte, hogy ott bakszámlát nyisson.
Forrás: kemma.hu
Szóljon hozzá: