Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Kanada visszalép a kiotói egyezménytől

MTI, 2011. december 13. - kedd 13:21
Címkék: Kanada, környezetvédelem
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Kanada visszalép a kiotói jegyzőkönyv melletti kötelezettségvállalástól, mert Ottawa szerint miután a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója - az Egyesült Államok és Kína -, annak nincs értelme - jelentette be kedden az észak-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.


A kiotói folyamat Kanada szemében nem megoldás a klímaváltozás lassítására, és nem az a világ számára sem, ezért Kanada él azzal a jogával, hogy a továbbiakban nem vesz részt benne - tette hozzá Peter Kent.

Kanada, Oroszország és Japán már tavaly bejelentette, hogy csak abban az esetben hajlandó az idén megújítani kötelezettségvállalásait, ha Kína és az Egyesült Államok hajlandó csökkenteni saját károsanyag-kibocsátását.

-

A két nagy ország még az eredeti, 1997-es megállapodást sem ratifikálta. A vasárnap befejeződött durbani "klímacsúcs" előtt Kanada, Oroszország és Japán ismét hangoztatta ezt az álláspontját. A jegyzőkönyv betartásáról való hivatalos kanadai lemondás azonban még nagyobb kudarc. Eddig egyetlen ország sem tett ilyet.

A jegyzőkönyvet Kanada részéről az előző liberális kormány írta alá, de az új konzervatív kabinet nem ért vele egyet, és semmilyen módon nem akarja akadályozni olajiparának terjeszkedését. Az országnak van a világon a harmadik legnagyobb kőolajtartaléka: 170 milliárd hordónyi.

Az ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciája a kiotói jegyzőkönyv meghosszabbításáról állapodott meg vasárnap. A tárgyalások és a megújítás célja az volt, hogy a protokollt ratifikáló országok 2013-tól ismét vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

REMY.CREDIT, 2017. november 21.

XMAS HITEL IS MOST MÓDOSan alacsony áron 1%{REMY.CREDIT111@gmail.com}

Szüksége va...

A gyóntatófülke nem szauna

István, 2017. november 20.

Jófogáson autót adnék el. Angol szöveg érkezik a +36208100254 számról: "Hello I just saw you...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Chris , 2017. november 20.

Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés