Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Ha szmogriadó van Budapesten

MTI, 2011. november 17. - csütörtök 15:21
Címkék: szmog
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Első alkalommal kellett elrendelni csütörtökön Budapesten a szmogriadó riasztási fokozatához kapcsolódó korlátozó intézkedéseket azóta, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2010 júliusában módosította a korábbi rendeletet, egyebek mellett a szükséges intézkedésekre vonatkozó részeket.


Megváltozott a többi között az, hogy a korábbi páros-páratlan rendszám helyett a környezetvédelmi besorolás szabja meg a szükséges intézkedéseket. A tavaly augusztus óta élő jogszabály a négy plakettszínt veszi alapul, vagyis a korszerűtlen, környezetre káros fekete és piros matricás járműveket érinti a közlekedést érintő korlátozás.

A tájékoztatási fokozatban csak kérik az ilyen plakettel ellátott autók használatának a mellőzését, riasztási fokozatban viszont megtiltják a közlekedésüket.

Emellett - ha a meteorológiai helyzet úgy hozza -, 20 kilométer/órával is csökkenthetik a járművek haladási sebességét. Így ahol 50-nel lehet menni, ott 30-ra csökken a megengedett legnagyobb sebesség, ahol viszont eleve 30-cal vagy lassabban lehet közlekedni, ott nincs változás.

A fővárosi rendelet szerint a szmogriadó riasztási fokozatában is közlekedhetnek azok a fekete és piros matricás járművek, amelyek egyebek mellett a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés járművei; a taxik; a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek, valamint az általuk közrefogott járműoszlop; a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint a nemzetközi szervezetek DT rendszámú járművei; a betegszállító járművek; az orvosok és orvosi ügyelet gépjárművei; bizonyos feltételekkel a mozgáskorlátozottak, illetve az őket szállító járművek; a közszolgáltató cégek járművei; a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a közterület-felügyeletek járművei; valamint célforgalomban az élelmiszer-áruszállítók és a közszolgálati média gépjárművei.

Azon járművek után, amelyek közlekedése az adott napon tilos, nem kell várakozási díjat fizetni a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló rendelet értelmében.

Aki közlekedésre nem jogosult járművel közlekedik, szabálysértést követ el, és legfeljebb 100 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető.

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát akkor rendelik el, amikor a tájékoztatási küszöbértéket meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra, krónikus betegekre.

A riasztási fokozatot akkor kell elrendelni Budapesten, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon nem várható javulás.

A rendelet szerinti intézkedések tájékoztatási fokozat elrendelése esetén azonnal, riasztási fokozat esetén a kihirdetést követő nap reggel 6 órától lépnek életbe.

Szmogriadót, annak fokozatait és a meghatározott intézkedéseket a főpolgármester rendeli el és szünteti meg. Ezt a kormányrendeletnek megfelelően a helyi rendelet szerint a Magyar Távirati Irodához eljuttatott sajtóközlemény útján, valamint a fővárosi önkormányzat honlapján hirdeti ki.

Riasztási fokozat esetén a gépjárműveket érintő korlátozás a légszennyező anyagtól függetlenül reggel 6 és este 10 óra között érvényes; egyetlen kivétel az ózon, amelynek esetében délelőtt 10 és este 6 óra között lehetnek korlátozások. Ezek minden napra érvényesek, egészen a riasztási fokozat megszüntetéséig.

Szmogriadó esetén nemcsak a gépjármű-tulajdonosokra vonatkoznak korlátozások: a főpolgármester elrendelheti például az ipari, szolgáltató üzemeltetők helyhez kötött légszennyező forrásainak kibocsátáscsökkentését vagy az üzemeltetés felfüggesztését; valamint felkérheti a kerületi jegyzőket az avar és kerti hulladék égetési tilalmának fokozott ellenőrzésére.

A főpolgármester a szmoghelyzet további romlásának megelőzéséért önkéntes önkorlátozó intézkedésekre kérheti a lakosságot és a légszennyezőket: például az egyéni gépjárműhasználat szüneteltetésére, a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatának mérséklésére, valamint arra, hogy mérsékelték a járművek alapjárati üzemeltetését.

Budapesten szerdától a szmogriadó riasztási fokozata van érvényben, a korlátozások pedig csütörtök reggel 6 órakor lépnek életbe.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mária Ádám, 2018. november 19.

A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagy...

133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható

Josef Lewis, 2018. november 16.

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan ...

Telefonok a szervizben

Ella, 2018. november 15.

Helló mindenki itt vagyok, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy megkaptam a kölcsönt John Hawkin...

Telefonok a szervizben

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés