Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Elkeserítő a fiatalok magyarságképe

MTI, 2011. október 20. - csütörtök 15:51
Címkék: magyar, fiatal, felmérés
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Elkeserítő a fiatalok magyarságképe a 15-18 éves fiatalok körében Kecskeméten elvégzett felmérés szerint - mondta Libor Zoltán, a város ifjúsági referense csütörtökön sajtótájékoztatón, az öt nappal korábban befejeződött kutatás adatainak első, előzetes összegzését értékelve.


Libor Zoltán közölte: a válaszadó középiskolások által megjelölt öt legkevésbé jellemző tulajdonság közé kizárólag pozitív tulajdonságok kerültek, míg a legjellemzőbbnek tartott öt között csupán két pozitív tulajdonság jelenik meg.

A felmérésben részt vevő több mint ezer fiatal szerint a magyarság öt legjellemzőbb tulajdonsága a következő: pesszimista, hazaszerető, megvesztegethető, széthúzó, vendégszerető - mondta a kutatást vezető ifjúsági referens.

Hozzátette, hogy az előzetes adatok szerint a középiskolások az öt legkevésbé jellemző tulajdonságként az alábbiakat jelölték meg: szavahihető, rendszerető, megbízható, tisztességes és becsületes. Mint mondta, ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a megkérdezett 15-18 évesek magyarságképe meglehetősen negatív.

A kutatási program szakmai vezetője hangsúlyozta: a középiskolások értékrendjének a vizsgálatakor fontosnak tartották, hogy a korosztály toleranciájának a jellemzőit is feltérképezzék. A fiatalok arra a kérdésre, zavarná-e őket, ha a szomszédjuk a kérdőíven szereplő csoportok valamelyikébe tartozna, azt válaszolták: a legkevésbé a kisgyermekes családok, a más nemzetiségűek és a határon túli magyarok szomszédságát tartanák zavarónak.

A megkérdezettek a leginkább a cigánysággal, a szenvedélybetegekkel és a büntetett előéletűekkel szemben voltak elutasítóak, e három csoportot csaknem a kétharmaduk elutasította. A legmegosztóbbnak ebben a tekintetben a homoszexualitás bizonyult: a válaszadók 41 százalékát zavarná, míg 52 százalékát nem, ha a szomszédja homoszexuális lenne.

A felmérés szerint a megkérdezett középiskolások 73 százaléka követi a szülei által közvetített értékeket és normákat, 54 százalékuk osztja a barátai értékeit és normáit, míg a rokonok által képviselt értékeket és normákat 47 százalékuk tartja követendőnek.

Libor Zoltán pozitív jelenségnek nevezte, hogy a legkevesebben a médiaszemélyiségek által közvetített értékeket és normákat követik, csupán a megkérdezettek 12 százaléka tartja ezeket követésre érdemesnek. Ugyancsak alacsony azonban a hajlandóság az egyházak és a tanárok által megjelenített értékek és normák követésére.

A kutatást vezető ifjúsági referens összegzésként azt mondta: továbbra is a szülők, a barátok és a család hatása a legerősebb a fiatalok értékrendjére, és örvendetes, hogy arra a média sokkal kisebb hatást gyakorol, mint azt talán gondolnánk, ugyanakkor a tanárokra és az egyházra vonatkozó eredmény elgondolkodtató.

Katonáné Szabó Gabriella, Kecskemét ifjúsági ügyekért is felelős alpolgármestere elmondta: az önkormányzat a HELPI Kecskeméti Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda koordinációjával és a Kecskeméti Ifjúsági Kerekasztallal együttműködve június elején kezdte meg az ifjúságkutatási programot.

Több mint ezer, Kecskeméten élő vagy tartósan a városban tartózkodó, 15-29 éves fiatal egyéni vagy csoportos megkérdezése történt meg, ennek részeként a 15-18 évesekre vonatkozó kutatás előzetes eredményét ismertették a sajtótájékoztatón. A kutatást az önkormányzat 650 ezer forinttal támogatta, a programot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz benyújtott sikeres pályázata is segíti.

A felmérés adatainak a teljes feldolgozása november 17-ére készül el.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mária Ádám, 2017. szeptember 22.

A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hag...

A gyóntatófülke nem szauna

Bereczk János, 2017. szeptember 22.

Rendesen lelassult ez a probléma is, az
érkező tél, sajnos, meg fogja követelni!
...

CO-érzékelők - életünk őrei

Amanda, 2017. szeptember 20.

hitel! hitel!! hitel!!!
Olyan jóhírű és akkreditált magánhitel-társaságot keres, amel...

NFH - Egyre tudatosabbak a fogyasztók

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés