Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Nyulakat osztanak országszerte

MTI, 2011. október 14. - péntek 16:11
Címkék: nyúl,
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Országszerte tizenkét település mintegy kétszáz hátrányos helyzetű családját vonták be abba a nyúltenyésztési mintaprogramba, amellyel a háztáji állattartásra ösztönöznék a résztvevőket.


Samók Gyula, a Hajdú-Bihar megyei Körösszakál polgármestere a településen a projekt pénteki megnyitóján ismertette: az önkormányzat és két szövetkezet, valamint vállalkozók indították a programot. A résztvevő hátrányos helyzetű családok ketreceket, takarmányt és nyulakat kapnak, majd oktatást szerveznek nekik az állattartásról.

A program abból a szempontból nem új, hogy Körösszakál már 14 éve sikeresen folytat hasonló programot a tejtermelésben - közölte a polgármester.

A mostani programban a családokat egy bizottság választotta ki szociális szempontok alapján. Fontos volt, hogy olyan hátrányos helyzetű családok vehessenek benne részt, ahol van legalább egy 10 és 16 év közötti gyermek, hiszen az ő oktatásuk hosszú távon lehet eredményes. A bizottságokban az önkormányzat mellett a helyi cigány kisebbség és nyúltenyésztésben jártas szakmai partnerek is részt vettek - magyarázta a polgármester.

Samók Gyula bejelentette: a családonkénti négy nőstény és egy bak nyúl szaporulatából jövőre kiterjesztenék a programot a bihari térség további tíz településén. Jelenleg ezen a területen Körösszakál mellett Bojt vesz részt a programban. Amennyiben ez megvalósul, úgy a tíz településen egy-egy projektmenedzser felügyelné a gazdálkodást, ami ily módon a jövőben tovább bővülhet.

Tóth Attila, a megyei közgyűlés alelnöke szerint a húszmillió forintos program munkára ösztönöz és háztáji gazdálkodásra szoktatja a résztvevőket. "Nem normális, hogy a vidékiek a városokba járnak bevásárolni olyan termékekből, amiket otthon is előállíthatnának" - mondta. Megítélése szerint közvetetten a közbiztonságra is pozitív hatást gyakorolnak a hasonló programok, hiszen a bűnözés egyik legfőbb kiváltó okát, a mélyszegénységet lehet velük felszámolni.

Mint mondta, Hajdú-Bihar megyében jelenleg nem jelentős a nyúltenyésztés. A jelenlegi négymilliós állományt néhány éven belül szeretnék megduplázni. "A nyúl nem igényel annyi munkát, mint például a szarvasmarha, nem kell hajnalban kelni és ellátni. A húsa kevés koleszterint tartalmaz és ezek mellett szapora is" - sorolta az előnyeit.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

oceanicfinance, 2017. november 22.

Hitelre van szüksége? Keresett már hol lehet kölcsön? Megpróbált valamilyen kölcsönt kapni?...

Nincs több egyoldalú szerződésmódosítás

Hobelman Finance, 2017. november 21.

Hitelre van szüksége? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Hobelman Finance and Mortgages Limited c...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

REMY.CREDIT, 2017. november 21.

XMAS HITEL IS MOST MÓDOSan alacsony áron 1%{REMY.CREDIT111@gmail.com}

Szüksége va...

A gyóntatófülke nem szauna

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés