Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Felújítja a kormány a Tisza-tavat

MTI, 2011. október 14. - péntek 14:31
Címkék: turizmus, Tisza-tó
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Tisza-tó létrejötte óta legátfogóbb és legnagyobb volumenű fejlesztésére kerül sor az elkövetkező években a kormány szerdai döntése nyomán; a 6,7 milliárdos beruházás öt megyére terjed ki, és 1,2 millió embert érint - jelentette be Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Abádszalókon, az európai uniós támogatást élvező projektről tartott sajtótájékoztatón.


A fejlesztés a 124 négyzetkilométer vízfelületű mesterséges tározó mellett érinti a Tisza-tó vízpótlását, áramlást segítő rendszereit, így a Keleti- és a Nagykunsági Főcsatornát, valamint két folyót, a Hármas-Köröst és a Hortobágy-Berettyót.

A politikus - aki az Abádszalókot is magába foglaló nagykunsági térség fideszes országgyűlési képviselője - elmondta: a Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012 és 2014 között megvalósuló projekt 6,7 milliárd forintos költségéből 5,7 milliárd forintot az Európai Unió biztosít, míg a fennmaradó 1 milliárd forintot elsősorban hazai költségvetési forrásokból teremtik elő.

mti

Mint az ott élők megtapasztalhatták, az elmúlt években a Tisza-tavat és környékét elhanyagolták, emiatt több helyen megindult a feliszapolódás, gondok jelentkeztek a vízutánpótlással és a vízminőséggel, valamint megnőtt az ár- és belvízveszély - jegyezte meg Varga Mihály. Hozzátette: több turisztikai fejlesztés is elmaradt, ami nagyban hozzájárult a helyi lakosság életminőségének romlásához.

A korszerűsítési és karbantartási munkák során többek között 108 hektárnyi meder kotrását végzik el és 600 ezer köbméter iszapot távolítanak el - jellemezte néhány adattal a beavatkozás nagyságát az államtitkár.

A projekt több száz munkanélküli embernek biztosít majd munkalehetőséget, főként a Start munkaprogram égisze alatt.

A projekttől a természeti környezet rendbe tételén kívül egy kedvező társadalmi hatást is várunk, amely reményeink szerint a térség turizmusának fellendülését hozza magával - húzta alá Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a műszaki tervezés még az idén elkezdődik, erre 44 millió forintot különítettek el. A tényleges munka 2012-ben kezdődik a térség három vízügyi igazgatósága által létrehozandó konzorcium irányításával.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés elnöke egymást kiegészítve arról beszélt: a Tisza-tavat egyik megye sem sajátíthatja ki, a komplex fejlesztése mindenki érdeke, mert az odalátogató turistát nem érdekli, hogy a tó egyik vagy másik partja hova tartozik, számára a lényeg a minőségi szolgáltatás.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mária Ádám, 2017. szeptember 22.

A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hag...

A gyóntatófülke nem szauna

Bereczk János, 2017. szeptember 22.

Rendesen lelassult ez a probléma is, az
érkező tél, sajnos, meg fogja követelni!
...

CO-érzékelők - életünk őrei

Amanda, 2017. szeptember 20.

hitel! hitel!! hitel!!!
Olyan jóhírű és akkreditált magánhitel-társaságot keres, amel...

NFH - Egyre tudatosabbak a fogyasztók

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés