Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Éjjel-nappali születésnap a miskolci állatkertben

MTI, 2011. augusztus 16. - kedd 10:20
Címkék: állatkert, Miskolc
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a hazai állatkertek sorában az egyik legfiatalabb, és egyben a legrégebbi hagyományokkal is rendelkező létesítmény, a 14. században ugyanis ezen a területen alapított vadaskertet Nagy Lajos király. A vadaspark pedig - ahogyan a legtöbben ismerik - augusztus 20-án ünnepli 28. születésnapját.


A lassan három évtizedes állatkertben idén két programmal emlékeznek meg az évfordulóról: augusztus 19-én - pénteken - az ÉjszakáZoo néven ismertté vált programot szervezik meg. A sötétedéskor induló vezetésen - a zárás után - az éjjeli, főként ragadozó életmódú állatokkal ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók.

A szombati és vasárnapi napokon pedig - a nemzeti ünnepre is tekintettel - kenyérsütéshez kapcsolódó kisebb foglalatosságra várják a gyerekeket és családjukat. Megtanulhatják, miből és hogyan készül a mindennapi kenyér, hogyan kerül az asztalra, közben megismerkedhetnek a kenyér "történelmével" is.

Emellett pólófestésre vállalkozhatnak felnőttek és gyerekek egyaránt, a "mosásálló" alkotásokat haza is lehet vinni, a kisebbek pedig arcfestő segítségével kedvenc állatukká változhatnak át.

Ha az időjárás kedvez az Új Kenyér Ünnepének, a már jól ismert programokra is számíthatnak az állatkert látogatói: látványetetések (nagymacskák, szurikáták, mosómedvék) állatsimogató, valamint lovaglás várja az érdeklődőket.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Sándor Tünde, 2019. szeptember 17.

Tisztelt Cím !
Érdeklődnék, hogy milyen módon lehet csatlakozni a szociális bolthálóz...

Kisbolt, közért, szociális bolthálózat

Valeria Marco, 2019. szeptember 16.

A nevem Valeria Marco. 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra ...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

Mária Ádám, 2019. szeptember 11.

A nevem Mária Ádám, magyar, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés