Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Megvannak balatonfenyvesi csatornafedlap-tolvajok

MTI, 2011. július 14. - csütörtök 08:41
Címkék: fémtolvaj
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Elfogtak a rendőrök három fiatalt, akik márciusban Balatonfenyves öt utcájából összesen 26 csatornafedlapot gyűjtöttek be, mintegy 650 ezer forint kárt okozva - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.


A fiatalok egyetlen éjszaka alatt lopták el a vasból készült csatornafedlapokat, több mint egy tonnányi fémet összegyűjtve. A nyomozást nehezítette, hogy az érintett utcák a téli-tavaszi időszakban szinte teljesen lakatlanok, de az eljárás során idővel sikerült azonosítani az elkövetéshez használt gépjárművet. Az adatok ismeretében a nyomozók házkutatást tartottak egy 18 éves nagybajomi fiatalember lakásán, ahol megtalálták a lopás során használt gépkocsit, illetve az utánfutót is.

A fiatalember, aki márciusban még fiatalkorú volt, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és arról is beszámolt, kik voltak a bűntársai, és hol értékesítették az eltulajdonított fedlapokat. A tettestársak, egy kaposvári és egy iharosberényi fiatalember szintén elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Valeria Marco, 2019. szeptember 16.

A nevem Valeria Marco. 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra ...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

Mária Ádám, 2019. szeptember 11.

A nevem Mária Ádám, magyar, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot...

Menekülés a UPC-től

Valeria Marco, 2019. szeptember 10.

A nevem Valeria Marco. 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra ...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés