Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Szakirány lett a fogyasztóvédelem

MTI, 2011. március 29. - kedd 11:01
Címkék: fogyasztóvédelem, oktatás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Fogyasztóvédelmi ismeretek tanítására négy féléves, szakirányú továbbképzés indul szeptemberben - az országban elsőként - a Kaposvári Egyetemen; az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írták alá a Somogy Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségével és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal az egyetemen.


Európai Unió tagországai között Belgium után másodikként Magyarországon indul pedagógusoknak ilyen jellegű, másoddiplomát adó továbbképzés - közölte Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az újságírók jelenlétében megtartott eseményen.

A főigazgató elmondta: az egri főiskolán van fogyasztóvédelmi képzés, de pedagógusok fogyasztóvédelmi továbbképzésére Brüsszel után másodikként Kaposváron lesz lehetőség. "A legjobb fogyasztóvédelem a fogyasztói önvédelem" - emelte ki Pintér Istvánnal egybehangzóan Juhász Tibor Somogy megyei kormánymegbízott.

-

Hangsúlyozta: üdvözlik az egyetem és a fogyasztóvédelmi hatóságok kezdeményezését, ugyanis a fogyasztóvédelem nem merülhet ki csupán a törvényi előírások ellenőrzésében, fontos a tudatos fogyasztóvá nevelés, amit már az óvodában, az általános iskolában el kell kezdeni.

Halas Ernőné, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének vezetője arról számolt be, hogy már több felsőoktatási intézmény is érdeklődött a kaposvári képzés iránt. Közölte: kidolgozták a pedagógusok képzéséhez szükséges elméleti szakanyagot, és a gyakorlathoz is biztosítanak helyet az egyetem hallgatóinak.

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora elmondta: az Európai Parlament ajánlását követve, mely szerint a tagállamok feladata, hogy erősítsék "a fogyasztók egész életen át tartó tájékoztatását és képzését" a fogyasztói fellépés lehetőségeinek megerősítéséhez, a megállapodásban ötvözik a fogyasztóvédelem európai és hazai stratégiáját.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Kovácsné Heffler- Foltányi Emma, 2019. augusztus 23.

Intrum Justitia zrt. 2002 óta vezetgeti a már visszafizetett kölcsönöm 2015.08 20-án lejárt a...

Behajtó cégek és a család

Kovácsné Heffler- Foltányi Emma, 2019. augusztus 23.

Intrum Justitia zrt. 2002 óta vezetgeti a már visszafizetett kölcsönöm 2015.08 20-án lejárt a...

Behajtó cégek és a család

Kovácsné Heffler- Foltányi Emma, 2019. augusztus 23.

Intrum Justitia zrt. 2002 óta vezetgeti a már visszafizetett kölcsönöm 2015.08 20-án lejárt a...

Behajtó cégek és a család

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés