Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Drága liszt miatt drágulhat a kenyér

MTI, 2011. február 08. - kedd 10:01
Címkék: kenyér, ár, fogyasztás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A legdrágább fehér kenyér kilójáért 300 forintot kell fizetni, de rövidesen már 400 forintot is kérhetnek a pékek. A hazai búza ugyanis lassan elfogy, s ha importból őrölnek, akkor a mostani 106 forintos liszt ára 145 is lehet - ismerteti a keddi Népszabadság.


Nemcsak a dráguló liszt okolható a kenyérfélék árának emelkedéséért, hanem a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár is - sorolta az okokat Varga László, a Pékszövetség elnöke a Népszabadságnak. A szervezetnél attól tartanak: elfogyhat a búza, s akkor egyre több malom nem tudja majd kiszolgálni a sütödéket. Az új búzából készült lisztre pedig legkorábban augusztusban számíthatnak. Megoldás lehet a problémára a búzaimport, amely esetén harmincöt-negyven százalékos lisztáremelkedésre kell felkészülni. A kenyér így 400 forintba is kerülhet majd.

Varga László szerint ez esetben - ha Magyarországon drágább lesz a kenyér mint Nyugat-Európában, ahol mostanában 1,20 euróért adnak egy 70-75 dekás kenyeret - a pékek egy része csökkenti a kenyérsütést, s csak annyit süt, amennyit saját üzletében elad, s inkább más pékáruval foglalkozik. A bizonytalanságot fokozza, hogy a molnárok sem tudják, mekkora a hazai búzakészlet. A közeljövőben a szakminisztériumban rendezendő egyik ágazati egyeztetésen derülhet ki, hogy a következő aratásig milyen kenyérárakra lehet majd számítani.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentése szerint közel egymillió hektár mezőgazdasági területen áll a víz, vagy úgy átázott a talaj, hogy csak hónapok alatt száradhat fel annyira, hogy művelni lehessen. E terület negyede őszi búzavetés. Vagyis a következő búzaszezon rendkívül magas gabonaárakkal indul majd, ami a pékáruk drágulását jelenti. A gazdáknak is többe kerül majd a termelés - ismerteti a Népszabadság.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

kizsgé, 2020. szeptember 02.

Én általában nyeremény játékokon veszek részt állítólag. Mindig hatalmas összegeket nyere...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza