Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Tovább nőnek a számlatartozások

MTI, 2010. november 29. - hétfő 09:31
Címkék: számla, gáz, víz, villany
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A háztartások harminc-negyven százalékkal költenek többet közüzemi számlákra mint 2007-ben - közölte Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzet hétfői számában.


A társaság főleg Budapesten és a nagy városokban végez húsz-huszonöt szolgáltató megbízásából közüzemi számlázást.

A vezérigazgató a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézi: 2008-ban átlagosan 168 ezer forintot fizettek a háztartások számlákra, bérleti díjakra, az idén ez valószínűleg meghaladja a 200 ezer forintot. A KSH számai azt mutatják - olvasható a lapban -, hogy költségek közel felét a villany- és a gázszámla teszi ki.

Az elmúlt négy évben hét-nyolc százalékkal nőtt a késve fizetők aránya, a hátralék összege pedig 2007 óta huszonkét százalékkal emelkedett. Akkor még félmillió volt azoknak a száma, akiknek kilencven napon túli tartozása meghaladta a minimálbér összegét, idén szeptemberben pedig már kilencszázezren voltak.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Matus László, 2010. december 01. - szerda 08:05

Kedves nagyméltóságú Uraim!! Nem kellene az egekig emelni a szolgáltatások árát, vagy hozzá kellene igazítani a fizetéseket. Ez a tartozások megszűnésének megoldása.Ja akkor nem lehetne annyit lopni és nem maradna százmilliós végkielégítésre??

Kommentek

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

kizsgé, 2020. szeptember 02.

Én általában nyeremény játékokon veszek részt állítólag. Mindig hatalmas összegeket nyere...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza