Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Tizenegy százalékkal nő a távhődíj Tatabányán

MTI, 2010. október 28. - csütörtök 14:21
Címkék: távhő, díj
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A távfűtés árának tizenegy százalékos emeléséről döntött csütörtökön Tatabánya közgyűlése, a díjemelés egy átlagos lakás esetében havonta 1.500 és 2.000 forint közötti összeggel növeli a távfűtéssel kapcsolatos kiadásokat.


"A nyár elején a Tatabányai Erőmű hőáremelési kezdeményezése miatt a városi távhőszolgáltató eredetileg negyven százalékos emelésre tett javaslatot, amit több hónapos tárgyalás eredményeként sikerült a mostani tizenegy százalékra csökkenteni" - mondta az ülésen a város polgármestere.

Schmidt Csaba (Fidesz) rámutatott arra, hogy az erőmű megvásárlásával, valamint az áfacsökkentés és a folyamatos egyeztetés hatására a tatabányai távfűtés díja még a mostani korrekció után is alacsonyabb, mint amennyi 2009 január elején volt.

MTI

A város önkormányzata és az ELMIB Zrt. ez év februárjában 3,6 milliárd forintért vásárolta meg a fűtőerőművet a Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az önkormányzat számára stratégiai kérdés volt a távfűtés feletti felügyelet megszerzése, ugyanis a településen huszonkétezer távfűtött lakás van. Télen a fűtésszámlából tizenegy százalék marad a városi tulajdonú Komtávhőnél, nyolcvankét százalék a fűtőerőműhöz kerül, hét százalékot a vízmű kap meg. Az önkormányzat az idén fűtéskorszerűsítési alapot hozott létre, amellyel öt-nyolc éven belül mérhetővé és szabályozhatóvá válik a település távfűtött házainak energiafelhasználása.

Egy átlagos lakásban harmincezer forint körüli összeget kell fizetni a beruházásért, mely költségelosztók és a hőmérsékletet érzékelő radiátorszelepek felszereléséből áll. Ezzel a módszerrel többéves tapasztalatok alapján átlagosan huszonöt-harminc százalékkal csökkenthető a távhőszámla, minden más beavatkozás nélkül.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Gottfried Jozsef, 2010. december 08. - szerda 16:29

TAVFÛTESI RENDSZER FEJLESZTÖ KÖZHASZNU NONPROFIL Kft TATABANYA Tisztelt Cim! A fütèskorszerütès tervezett programjànak kapcsolatban az alàbbi kèrdèssel fordulok Önökhöz A Tatabànya Gàl Istvàn Ltp. 530. 3/11 szàmu lakàs vonatkozàsàban kèrem szives tajèkoztatàsukat arra vonatkozoan, hogy a fütötestekkel nem rendelkezö (1995.Nov.22-èn lakàs fütès kikapcsolàsa-Komtàvhö Rt.àltal) lakàsom esetèben milyen eljàràsi rendet kell követnem. A lakàsban- külföldi àllando lakàsom miatt- nem tartozkodnak szemèlyek ezèrt kerültek a fütötestek leszerelèsre ès igy a fütes kikapcsolàsra. Ha az uj rendszer kièpitèse megkezdödne, kèrem tàjèkoztatàsukat a lakrèszem tekintetèben az alàbbi àllando lakcimemre: Gottfrid Jozsef Vingåkersvägen 27 B 64151 Katrineholm Svèdorszàg megküldeni vagy E-mailra. E-mail: josefgott6@hotmail.com Vàlaszukat vàrva, Köszönettel Gottfrid Jozsef Svèdorszàg, Katrineholm 2010.Szep. 20 Tàrgy: A füteskorszerütèssel kapcsolatos kèrdes

Kommentek

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza