Nyolc pontos javaslatcsomaggal segítene a devizában eladósodott lakáshiteleseken a Fidesz-KDNP; a kormánypárti politikusok által csütörtökön bejelentett javaslatok egyebek mellett megtiltanák az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, továbbá előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. Az MSZP partnerként ajánlkozott a nehéz helyzetbe került hitelesek támogatásában.
hirdetés
Rogán Antal és Kósa Lajos kormánypárti képviselők Tapolcán, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén tartott sajtótájékoztatójukon a fentiek mellett kiemelték, hogy a nyolc pontban összefoglalt, hangsúlyozottan csak a lakáshitelekre vonatkozó javaslatok lehetővé tennék a futamidő öt évvel történő meghosszabbítását, ugyanakkor a bankok számára előírná, hogy az ingatlan aktuális piaci értékénél nem követelhetnek többet az adóstól, illetve fizetésképtelenség esetén nem kérhetnek büntetőkamatokat és más extra díjakat.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ezzel egy időben arról adott tájékoztatást, hogy képviselőcsoportja kezdeményezése alapján a parlament akár már szeptemberben foglalkozhat a devizahitelesek soron kívüli megsegítésével.
Mesterházy Attila szocialista pártelnök-frakcióvezető szerint szerinte az Országgyűlés akár már jövő hétfőn, házszabálytól eltéréssel tárgyalhatná a kérdést. Közölte: üdvözli a Fideszt a magyar valóságban. Véleménye szerint minden késlekedés újabb és újabb családokat tesz tönkre, ezért az indítványokat minél előbb tárgyalni kell. Hozzátette: az elmúlt száz napban a Fidesz semmit nem tett a hitelesek érdekében, sőt csak rontott a helyzetükön. Felelőtlen nyilatkozatokkal és kormányzati bejelentésekkel háromszor döntötték be a forintot - tette hozzá.
Rogán Antal a javaslatcsomag részleteit kifejtve elmondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás tiltása azért szükséges, mert a bankok nem egy esetben jelentősen és önkényesen módosítják a kamataikat. A politikus a további pontokat illetően kiemelte: több pénzintézet is tiltja vagy magas költség megfizetése mellett teszi csak lehetővé az előtörlesztést, azért akarják előírni az ügyfél kérésére az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. Ugyancsak kérelemre biztosítani kellene, hogy automatikusan öt évvel meghosszabbítható legyen a törlesztési idő, így lehetővé válna a törlesztőrészletek mérséklése.
A "tiszta lappal indulás jogának" megteremtését is lehetővé tenné a Fidesz-KDNP javaslata, amely szerint az adóssal szembeni követelés "a jelzáloggal terhelt ingatlan aktuális értékének szász százalékát nem haladhatja meg". Ma ugyanis előfordulhat, hogy több a hitel az adott ingatlanon, mint annak az értéke, ezért a kockázatot közösen kellene viselnie a banknak és az ügyfélnek - fűzte hozzá.
A Fidesz-KDNP frakció által a javaslatok kidolgozásával megbízott Kósa Lajos a tájékoztatón elmondta: úgy gondolják, a deviza vagy akár forint lakáshitellel rendelkezők gondjainak megoldása azért rendkívül sürgető, mert ha elbukják a hiteleiket és el kell hagyniuk a lakásukat, családok százezreinek élete mehet tönkre.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón - Orbán Viktor miniszterelnököt idézve - azt emelte ki, hogy az eddigi sikerek után "még sok és nagyon komoly feladat áll előttünk annak érdekében, hogy elmondhassuk, az ország megújítását sikeresen végeztük el".
A szóvivő Orbán Viktor tájékoztatójából kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában továbbra is három fő kérdés áll majd. Mint mondta, először is a gazdaság további erősítését emelte ki a kormányfő, hiszen az országnak erős, stabil gazdaságra van szüksége; ezt a világban zajló regionális és globális gazdasági folyamatok világossá teszik. A szóvivő rámutatott, hogy a miniszterelnök szerint különösen fontos "a hatékony állam irányába tett lépések további folytatása", valamint a Közép-Európa legversenyképesebb adórendszerének felépítését szolgáló további lépések megtétele.
És az törvényes-e, hogy devizahitelnél a bankok a kezelési költséget is devizában határozzák meg? Mért függ a kezelési költség az árfolyamtól? Szerintem a bankok forintban fizetik a rezsijüket, a dolgozóik bérét, az irodaszereket, stb. Egyáltalán mért több a kezelési költség egy 10MFt-os hitelnél, mint egy 1MFt-osnál? Ugyanannyi dolguk van vele. Jó lenne már, ha valamelyik okos politikus ezt is felismerné.
popp judit, 2010. szeptember 20. - hétfő 20:32
Én lakáshitelt vettem fel. Egyedül maradtam,nem tudom fizetni a hitelemet. Az eredeti hitel 14,5mill., jelenleg 22millió lett. A lakásom értéke ezt nem éri el. Jelenleg azzal fenyeget a bank, hogy mielőtt elveszi a lakást, letiltja pedagógus fizetésem 33%-át. Ez az összeg nem csökkenti a hitel összegét. Így a megélhetésemet is - egyedül egy gyerekkel - lehetetlenné teszi.Fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk.......
Uriah Heep, 2010. szeptember 13. - hétfő 13:23
A gyenge forint most csak jót tesz a gazdaságnak. Ha erős lenne, nem csak a devizahitelesek buknának, hanem ezernyi ember veszítené el a munkáját. Ha esetleg nem világos a dolog, akkor érdemes kihasználni az internet adta lehetőségeket és olvasgatni a témában. A kormánynak van némi - nem túl sok - ráhatása, de nem ezen áll vagy bukik a dolog, hanem azon, hogy - csak egyetlen példa - a mezőgazdaság exportbevétele hogyan alakul. Több millió tonna gabona megy külföldre, és nem mindegy, hogy ezt 270-es euró árfolyammal, vagy 290-essel fizetik ki.
tregard, 2010. szeptember 12. - vasárnap 13:44
akinek nincs lakáshitele, ne szóljon bele, mert nem tudja, pontosan hogy történnek a dolgok egy 20 évre felvett lakáshitel alatt. a bankok az egyetlen ágazat, ami a válság alatt is extra nyereséges maradt. a "devizaalapú" hitelekből adódó árfolyamnyereség, és a félévente történő kamatemelésből kifolyólag. ja, és kedves "megtakarítók" ti a mi pénzünkből kapjátok a kamatot! ha a bankok nem akarnák ránk terhelni a bedőlt hiteleket, semmi problémánk nem lenne, és nem kellene "megmenteni"!!! és akinek nincs szüksége hitelre ahhoz, hogy ne legyen hajléktalan, az örüljön magának, és ne szólja le a szegény, de valahol lakni akaró embereket! elég gyalázatos dolog a pénzetekkel villogni!
Géza, 2010. szeptember 11. - szombat 22:08
Egyes emberek itt meglehetősen nagy tévedésben vannak.
1. A THM az ÉVES rárakódó költség, nem a teljes idő alatt.
2. Persze hogy 9300 a tőke, 36000 a kamat, az első években, hiszen azt a fennálló tőketartozásra számolják. A 20 éves hitel utolsó néhány évében fordítva lesz.
3. Aki sír hogy a forinthitelét nem tudja fizetni, lett légyen az lakás, hitelkártya, személyi kölcsön vagy bármi, annak üzenem, hogy a svájci frank árfolyamától független a kérdés, és nagy valószínűséggel az MNB kamattól is független, ergó a felvételkor pontosan lehetett tudni mennyi lesz a törlesztő. Ha mégis függ az MNB kamattól, akkor üzenem, a kamat alacsonyabb ma mint a válság előtt volt. Igaz, 1 évig magas volt.
4. A probléma a CHF, EUR árfolyamokkal van, ezzel lehetne okosítani a kormánynak, de nem a mostani hibája a magas árfolyam, az inkább hogy nem akar csökkenni.
5. A legnagyobb gáz az, hogy a CHF kamata az elmúlt 2-3 évben erősen csökkent, ennek ellenére a bankok 85%-a emelte a kamatot. Na EZT kéne megszabályozni, mert erre még lehetne is jogszerűen hatni.
6. Ha a bankot rákényszerítik az MNB középárfolyam használatára, az is simán lehet jogszerű, és sokat segítene, egyes bankok pofátlan árfolyammal számolnak.
7. Az hogy a CHF/EUR-ban felvett hiteleknél az ügyfél nem számolt az árfolyam és változó kamat kockázataival, az nem CSAK a bankok hibája. Az övék is, de nem csak. Viszont a 30000 Ft kezdő törlesztőjű, ma 45000 Ft CHF hitelnél érdemes azt figyelembe venni, hogy a forinthitel még ma is 50-55 000 Ft lenne, tehát még mindig jobb a devizahitel, annak ellenére hogy a 140-150 Ft-os árfolyam ma 220 Ft körül van...
Tomi, 2010. szeptember 11. - szombat 13:38
Sajnalom azokat az embereket akiknek hitele van. Ahogy elkezdtem olvasni a politikat, FIDESZ intezkedeseit en nem is tudom?:S
Tovabbra is kitartok az mellett, hogy a FIDESZ csak azt mondja amit az emberek hallani szeretnenek! Es ahogy ellnezem a FT-ot nem nagyon erosodne....sot lassan de biztosan gyengul:(
Alibanya, 2010. szeptember 11. - szombat 06:59
Jelen pillanatban egy összetett problémával állunk szemben: nincsenek munkahelyek, a lakáspiac összeomlóban és devizaválság van. Ez a három próbléma együttesen vezetett a jelenlegi helyzethe. Normális esetben ugye a devizahiteles, aki teszem azt nem jól mérte fel anyagi helyzetét több irányba is léphetne: pl vállalhatna jobban fizető munkát vagy másodállást, de ugye Magyarországon ez lehetetlen sokkal nagyobb az esélye annak, hogy azt az egy meglévőt is elveszíti. Aztán eladhatná a lakását/házát és vehetne egy kisebbet, de jelen esetben a lakások nagy része eladhatatlan, vagy olyan vesztességgel értékesíthető, hogy abból nem marad egy másik otthonra. Vagyis azt akarom mondani, hogy a világon mindenütt és mindenkor előfordulhat, hogy az ember elszámolja magát, hiszen nem láthat évekre előre, meg nem is készülhet állandóan a legrosszabbra, mert az egyszerűen nem életszerű, viszont a lehetséges megoldások, melyeket az előzőben vázoltam jelen pillanatban nem megoldhatók, tehát szükség van segítségre. Egyébként a tervezet nem tudom mennyire jó, de mindenesetre egyaránt érvényes lesz a forint és devizahitelekre legalább is ezt emlegették.
Diviki Károly, 2010. szeptember 11. - szombat 06:44
Tisztelt Hozzászólók!Nekem is van hitelem,de csak annyit vettem fel, hogy minden körülmények közt tudjam fizetni.Nem muszáj építkezni,szükségesnél nagyobb autót fenntartani,lakásba élni.Nem mástól kellene várni a segítséget.Ha a maga miatt bajbajutottakon segít az állam, Én is elvárom.Nem kötelező hitelt felvenni, pláne irreálisat.Mindenkinek saját döntése volt a hitel,nem erőltette rá senki.
fgaborne, 2010. szeptember 10. - péntek 21:04
nekem is állami kezességvállalásos+szoc.polos + életbiztosítással egybekötött hitelem van. a választások előtt szó szerint azt mondták a pénzintézetnél, hogy majd a fidesz megoldja, leveszi az életbiztosítást és rögvest lehet módosítani egy kicsit jobbra a szerződésemen. Hát semmi ilyen nem hallottam...
Tepi!, 2010. szeptember 10. - péntek 19:09
Sziasztok !
Lenne egy pár gondolatom ehhez a témához. Van lakáshitelünk svájci frankban aminek a havi törlesztője 53 ezer forint. Ebből 9300 a tőke tartozás, 36000 a KAMAT a többi meg az egyéb bank által kitalált baromság. A lényeg A THM cca. 7.00% A gyengébbek kedvéért a THM= azt jelenti hogy a hitel egészére a TELJES FUTAMIDŐ alatt rárakódó ÖSSZKÖLTSÉG !!!! ha az elöbbi számokat vissza osztom és szorzok számolok akkor magyarországon 115 és 135%-os THM van érvényben, ami MEGFELEL EGY ÁLLAM ÁLTAL TÁMOGATOTT UZSORAKAMATNAK !!!! Egyetlen egy európai országban sincs ekkora Átb...ása az ügyfeleknek, embereknek csak itt !!! Én meguntam és megkeresvén a jogi elégtételt valamint az anyagit is természetesen az európai bírósághhoz fordulok, mert ez nem csak ubdorító hanem szándékosan félrevezető és tisztességtelen nagyfokú anyagi anyagi haszonszerzés a Pénzintézetek részéről !!!!!
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: