A nehéz körülmények ellenére is sikeres volt az idei strandszezon: a bevétel kismértékben nőtt, a forgalom pedig a tavalyihoz hasonlóan alakult.
hirdetés
Az, hogy nem volt veszteséges a szezon az időjárás, a válság és az árvíz okozta problémák ellenére sem, jelentős részben az idén bevezetett új, elektronikus beléptető rendszernek (IFR) köszönhető. Az IFR segítségével ugyanis hatékonyan kiszűrhetők az illegális belépők, így a vendégek csak a jegy megvásárlásával juthattak be a fürdőkbe, strandokra, és elkerülhetők voltak a visszaélések.
Idén megnőtt az alternatív értékesítési csatornákon keresztül eladott jegyek száma is: a város több pontján - például szállodákban - igyekeztek a vendégeket elérni, és több tucat utazási iroda és bizományosi partner értékesítette belépőket. Az új jegystruktúra is hozzájárult a jó eredményekhez: nagy sikert aratott az év újdonsága, a strandbérlet, ami szeptember végéig érvényes a Dagály strandra.
Továbbra is népszerűek volt a Strandváró napok, amelyeken a vendégforgalom az átlagosnak kétszeresére-háromszorosára nőtt. A tavalyi siker miatt ismét volt Cinetrip és Strandok éjszakája - ezúttal a fürdőszövetséggel együttműködésben. A Sziget fesztivál idején ismét kedvezményes belépővel lehetett fürdeni a budapesti strandokon, csak ebben az egy hétben több mint százezer látogató érkezett a fürdőkbe, strandokra.
A siker ellenére a turizmus általános nehézségei természetesen a strandoknál is megmutatkoztak. A gazdasági válság idején kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy strand belépőre költsenek. A szélsőséges időjárás, a gyakori rossz idő és az árvíz komoly vendégszám csökkenést okozott különösen a nyár első felében. Az év 365 napjából a strandszezon száz-százhúsz nap, idén ennek egyharmada esős, hideg, strandolásra nem alkalmas idő volt.
A legnépszerűbb strand a Dagály és a Palatinus volt idén nyáron is. A csúcsnap a Dagályon júl. 12-én volt, akkor 6873-an látogattak el ide, a Palatinusra pedig júl. 17-én 4413-an.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: