Balesetekről, traffipaxadatokról és más, közlekedést befolyásoló eseményekről is értesítést kaphatnak az internetkapcsolattal rendelkező okostelefonokon elérhető Jitti használói.

A nyár elején indult forgalomfigyelő rendszer a felhasználók automatikusan feltöltött GPS-koordinátái és az ezekből számolt menetidő alapján készíti el a közlekedési dugók kikerülésére, valamint a gyorsabb útvonalak kiválasztására alkalmas térképet
.
iPhone-ra és a Windows Mobile operációs rendszert használó készülékekre optimalizált magyar fejlesztésű Jitti (Just In Time Traffic Information), a menetidő mellett az útlezárásokról, traffipaxpontokról és az esetleges balesetekről is tájékoztatja a közösség tagjait. Ezeknek az információknak egy jelentős részét maguk a felhasználók töltik fel, és a közösség tagjai azonnal láthatják a változásokat.
A Jitti egyik legfontosabb fejlesztésének tekintett, folyamatosan bővülő funkciója, az úgynevezett eseménykezelés kialakításánál fontos szempont volt az egyszerű, gyors kezelhetőség.
"Legfeljebb két gombnyomásban határoztuk meg a maximumot, hogy bármely eseményt menet közben is jelenteni lehessen a telefontartóba rögzített okostelefonon" - mondta Nagy Bálint, a rendszert fejlesztő Jitti Forgalmi Információ Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.
A hosszabb lezárások központilag épülnek be a rendszerbe, a jittizők által publikált események pedig jellegüktől függő időtartamig lesznek láthatók.
A traffipaxok, balesetek rövidebb ideig - alapértelmezésben egy órán keresztül -, míg az útfelbontások jelenleg tizenkét órán át jelennek meg a térképen. Az elmúlt hónapokban az új funkcionalitás mellett az alapszoftvert is optimalizálták a fejlesztők. A módosítások eredményeként a Jitti kevesebb áramot fogyaszt és lassabban meríti le a telefon akkumulátorát.
A már elérhető újdonságok között szerepel a Windows Mobile készülékekre letölthető Budapest térkép: ezzel a megoldással a szoftver alacsonyabb adatforgalom mellett gyorsabban működik.
Budapest fontosabb útvonalainak lefedéséhez már ötszáz felhasználó elegendő, a közösség regisztrált felhasználói száma azonban háromezer felett jár, a fejlesztők pedig arra számítanak, hogy az iskolakezdéssel járó forgalomnövekedés miatt tovább növekszik az aktív jittizők száma.
Annak érdekében, hogy a közösség tevékenységét ösztönözzék és honorálják, a Jitti csapata díjakat ad lelkes és aktív tagjainak. A Jitti elterjedésével tervezik, hogy a www.jitti.hu oldalra látogatók is megtekinthetik, merre és milyen tempóban lehet eljutni a város különböző pontjaira, illetve a negyedórás bontástól kezdve egészen a heti statisztikákig lehet majd lekérdezni, hogy mikor és melyik utcát érdemes elkerülni.
Szóljon hozzá: