Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik - áll a Nielsen piackutató vállalat ötvennégy országban, köztük Magyarországon végzett felmérésében.
A vásárlók zömének fő motívuma, hogy a biotermékeket egészségesebbnek tartják, a nem vásárlást pedig a legtöbben azzal magyarázzák, Magyarországon és másutt is, hogy e termékek túl drágák.
A megkérdezett magyar vásárlók nyolcvannégy százaléka szerint a biotermékek egészségesebbek, hetven százalékuk úgy tartja, hogy bioélelmiszerrel elkerüli a növényvédő szereket és más mérgeket.
A vásárlók tizenhárom százaléka választ biotermékeketA magyar vásárlók több mint fele véli úgy, hogy a biotermékek mentesek a génmódosítástól, negyvennyolc százalékuk szerint ezek termelése kedvezőbb a környezet számára, negyvennégy százalék pedig úgy gondolja, a vásárlással segíti a kistermelőket és a vidéki településeket.
A vevők harmincegy százalékát az ösztönzi biotermék vásárlására, hogy helyes magatartásnak látszik, ugyancsak harmincegy százalék szerint ezek az élelmiszerek táplálóbbak. Tizenegy százalék adta azt a választ, hogy azért veszi e termékeket, mert helyteleníti a modern mezőgazdasági termelési módszereket.
Szóljon hozzá: