Több megyében is nyomoz a rendőrség az után a férfi után, aki különböző jogcímeken csalt ki pénzt álláskeresőktől.
Több megyében is keresik a rendőrök azt a férfit, aki különböző jogcímeken próbál meg pénzt kicsalni álláskeresőktől. "Az egyik internetes hirdetési oldalon találkoztunk azzal az apróhirdetéssel, amelyben egy szolnoki székhelyű kft. kisegítőket keres" - mondta el egy, a neve elhallgatását kérő hölgy. "A férjem már több mint egy éve munkanélküli, ezért minden lehetőséget megpróbálunk megragadni. A kiírás szerint a pályázóknak e-mailben kell jelentkezniük, és mellékelten el kell küldeniük az önéletrajzukat is."
A hölgy azonban óvatos volt, ezért előzetesen a megadott elektronikus levélcímre írt egy pár soros levelet, amelyben bemutatkozott a férje, illetve feltett néhány kérdést is. Többek között azt is leszögezte, hogy őket csak is bejelentett munkaviszony érdekli.

"Ezután két napig nem kaptunk választ. Harmadik napon reggel azonban nagyon megdöbbentünk, hiszen a cégtől kapott levélben az állt, hogy a férjem megfelel az ő elvárásaiknak és már alkalmazták is. Azt is leírták, hogy másnap menjen el egy egyeztető megbeszélésre, de nem a cég állítólagos telephelyére, hanem egy belvárosi címre. Emellett kiemelték, hogy a szerződés aláírásának egyik feltétele az orvosi vizsgálat költségének előzetes befizetése. Ehhez a válasz e-mailben megadtak egy bankszámlaszámot. Az utasítások szerint a befizetés igazoló bizonylatot magával kellett volna, hogy vigye a férjem."
A hölgynek mindez gyanússá vált, és az interneten utánanézett a cégnek. Mint kiderült, a megadott cégjegyzékszám egy évek óta megszűnt egri kft.-jé volt. A vállalkozás neve pedig nem szerepelt a cégjegyzékben. Miután beírta a nő a levél aláírójának nevét a keresőbe, teljesen megdöbbent. A férfi ellen országos körözés van érvényben, hiszen arról vált ismerté a hatóság előtt, hogy álláskeresőktől csal ki különböző összegeket.
A hatóság összevonta az ügyeket
Veres Éva, a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy eddig már két feljelentés is érkezett az elkövető ellen csalás miatt. A sértettek befizették a hatezer forintokat, de azóta sem kaptak semmilyen választ az állítólagos cégvezetéstől. Ezután tettek bejelentést a gazdaságvédelmi osztályon. Igaz, akkor még nem nyomdaipari kisegítőket, hanem ablakbeszerelőket és lakatosokat keresett. Mint kiderült, néhány héttel korábban a szerencsi rendőrkapitányságon is indult nyomozás ez ellen az elkövető ellen. A hatóság így összevonta az ügyeket, és a nyomozást a szerencsi egyenruhások folytatják le.
Forrás: Szoljon
Szóljon hozzá: