A Kosár magazin ezúttal tizenkilenc mogyorós és kakaós krémet vizsgált. A tesztelők egyöntetű véleménye szerint az édességek próbája korántsem volt felhőtlen élvezet, gyakran kellett érzékszerveiket gyötrő próba elé állítaniuk. Ezt tükrözi a felemás eredmény is: a Kosár tesztelői három kiváló termékkel találkoztak, ám sok volt a közepes, akadt egy "még megfelelt" és egy fogyasztásra nem javasolt édesség is.
hirdetés
A krémek alapvetően két csoportra oszthatók: mogyoró- és kakaókrémre, ám a kettő között van átfedés. A Kosár tesztelői kóstoltak mogyorós ízesítésű kakaókrémet, kakaós mogyorókrémet, mogyorós csokoládékrémet, mogyorós nugátkrémet, sőt karamellkrémet is.
A tesztelés során figyelték az állagot: a krém nem lehet sem túl kemény, sem pedig túl folyós. A kóstolók a minták színét is vizsgálták. A túlságosan halovány krémekkel szemben a sötétebb barnába hajló termékek kaptak több pont, s szempont volt az is, hogy a csíkok ne folyjanak egybefüggő pacává. A finomságok illatát szintén figyelték a Kosár tesztelői, a mogyoróaroma után kutatva azonban gyakran kellett csalódniuk. Több esetben különös, inkább tejporra vagy más összetevőre emlékeztető illatot éreztek. Nem volt ez másképp az ízzel sem. Míg egyes krémek le sem tagadhatták volna a mogyorót, máskor avas mellékíz rontotta a harmóniát, esetenként itt is a tejpor vagy az olaj avas íze dominált.
A teszt első helyén a Nutkao kakaós mogyorókrém végzett kiváló minősítéssel. Itt némi levonás csak az illat miatt járt, ízében azonban szinte tökéletesnek bizonyult. Úgy látszik, a minőséget meg is kell fizetni, a tesztelt termékek közül ugyanis ez a legdrágább, 490 forintért adják száz grammját. A legjobb vétel a szintén kiváló minősítést szerző Nutoka mogyorós krém lett, hiszen amellett, hogy állagában, külsejében és ízében is elégedettek voltak vele a kóstolók, száz grammja mindössze 94 forintba kerül. A bronzosan ragyogó színű, különleges ízű Bonne Maman karamellkrém ért még el kiváló minősítést, folyóssága miatt vesztette a legtöbb pontot. Minden mogyoró- és kakaókrém etalonja, a Nutella Ferrero kenhető kakaós mogyorókrém négy tizeddel elmaradva a kiváló minősítéstől negyedik lett.
A sorban utolsó előttiként a Cora csokoládé ízű krémje végzett, amely főként állagában és ízében bizonyult gyengének, így még megfelelő minősítést kapott. Ritkán fordul elő a Kosár tesztjein olyan termék, amely nem felel meg a követelményeknek, tehát fogyasztásra nem javasolt. Most azonban akadt egy ilyen, a rendhagyó színvilágú Winny Kenhető mogyorókrém Twist, amiben a csíkok olyan hevesen járták a táncot, hogy az üveg tetején lévő barna és fehér krém gyanús, már-már visszataszító egyvelegében tündökölt. A termék sem krémes, sem finom nem volt, de még illata sem bizonyult bizalomgerjesztőnek: 7,1 pontjával jóval alatta maradt a már elfogadható tízpontos határnak.
A Nutella néven a Lengyel vagy az eredeti Olasz értendő? Itthon többnyire a Lengyel terméket kapni, ami azért más. Azzal egyetértek, hogy ár érték arányban itthoni viszonylatban a Nutoka a nyerő. Olaszhonban egyértelműen a Nutella. Ott nem 200 Ft 100g, és az íze sem marad el a tökéletestől. Szerintem.
pupu, 2010. augusztus 18. - szerda 22:22
A Nutella finom, ha az ember egyszer-kétszer eszik ilyet, nem lesz sem függő sem túlsúlyos, kedves Nuti. :) Szerintem azért a ló másik oldalára sem kell átesni a nagy bio életmódban. :)
peanut, 2010. augusztus 17. - kedd 22:21
Utálom a nutellát.Komolyan.
Nuti, 2010. augusztus 17. - kedd 21:58
Mi semmilyen mogyorókrémet nem veszünk meg, felesleges kalóriának tartjuk, tápanyag szinte nuku, csak cukor.
Otthon is meg lehet csinálni mogyoróból, xilitolból, kakaóból és egy kis olivaolajból. Az otthon készültben legalább tudjuk mi van, kevésbé hízlal és mellőzhetjük a cukrot.
De mi inkább medvehagyma- vagy padlizsánkrémet eszünk :)
bea, 2010. augusztus 17. - kedd 21:21
Szerintem a Tesco színes mogyorókrém is isteni finom,mi azt szoktuk venni mivel a Nutella nagyon drága.A Tescos ízre és állagra is tökéletes.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: