Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Pozitív fogyasztóvédelmi mérleg a kecskeméti Repülőnapon

Munkatársunktól, 2010. augusztus 11. - szerda 17:31
Címkék: fogyasztóvédelem, repülőnap
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A hétvégén nem csak a látogatók, de a fogyasztóvédelem munkatársai is végigjárták a vendéglátóegységeket és elárusító helyeket a kecskeméti nemzetközi repülőnapon.


A hatóság nyolc munkatársa közel ötven helyszíni ellenőrzést végzett el a két nap alatt, és az eredménnyel kifejezetten elégedettek. "A kollégáim mindkét napon kint voltak a repülőnapon, összesen negyvenhét helyszíni ellenőrzést folytattak le, és ebből mindössze két esetben kellett eljárást indítani. Vagyis fogyasztóvédelmi szempontból nagyon pozitív a hétvége mérlege" - mondta dr. Horváth Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság Dél-alföldi Felügyelőségének Regionális igazgatója.

"A vizsgált helyszínek között huszonhat vendéglátóipari egység volt, ezeket egy új módszert alkalmazva vizsgálták végig. Azokon a helyeken, ahol szombaton csak kisebb hiányosságot tapasztaltak, (például ártábla hiánya, vagy a kereskedő adatai nem voltak feltüntetve, esetleg hiányzott a hitelesített mérőeszköz) ott nem indítottak azonnal eljárást, hanem felhívták a kereskedő figyelmét a hiányosság pótlására. Másnap azonban visszatértek, és újra leellenőrizték az egységet. A tapasztalat pedig nagyon pozitív: a kereskedők másnapra pótolták vagy korrigálták a hibákat" - mondta Horváth Zsuzsanna.

mti
Csupán egy eljárást indítottak a fogyasztóvédők a kecskeméti repülőnapon

Az ellenőröknek így csupán két esetben kellett fogyasztóvédelmi eljárást indítaniuk: az egyik kereskedő nem adott nyugtát, a másik pedig egyértelműen megkárosította a fogyasztókat. A fogyasztóvédelem a vendéglátóegységek mellett egyéb ellenőrzéseket is végeztek a hétvégén.

"A repülőnap helyszínére mindkét napon taxival utaztak a kollégáim, így "útközben" a taxisok ellenőrzését is elvégezték. Az eredmény itt is pozitív: a taxiórákat minden esetben elindították a sofőrök, és nyugtát is adtak. Mindössze egy taxisofőrt kellett figyelmeztetni, mert nem rakta ki a gépjármű azonosító lapot" - mondta a regionális igazgató.

A legkomolyabb fogyasztóvédelmi eset a repülőnap alatt egy úgynevezett mutatványos berendezéshez kötődik. "A berendezés üzemeltetője nem tudta bemutatni a helyszínen a szerkezet megfelelőségi tanúsítványát, hiányzott az üzemeltetési napló is, és a gépet üzemeltető cég vagy személy adatai sem voltak megfelelően feltüntetve. Ebben az esetben elindítottuk az üzemeltető ellen az eljárást, hiszen több biztonsági szabályt is megsértett, és ezzel a fogyasztók biztonságát veszélyeztette. Összességében azonban nagyon elégedettek vagyunk a helyszíni vizsgálatok eredményeivel, a kereskedők hozzáállása és hatósággal való együttműködése pedig igazán kiemelkedő volt a rendezvény ideje alatt" - összegezte a hétvége eseményeit a fogyasztóvédelmi regionális vezető.

Forrás: Baon

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lacó, 2012. február 11.

„Bedőlt” lakáslízingekből visszavett ingatlanokat értékesítettek részben saját zsebre a...

Behajtó cégek és a család

sámán miklód, 2012. február 11.

Képtelen vagyok üdülési jogomtól megszabadulni még azon az áron sem, hogy a befizetett össze...

Átverés üdülési joggal

Combi, 2012. február 11.

szkati!

Nem érdemes húzni a dolgot, beszélni kell a szomszéddal hogy amit csinál...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Bringa Bringa Külföldi luxusportálok méltatnak egy magyar bicikli manufaktúrát, a B55-öt és annak hibrid...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés