Kelendő a mókushús Nagy-Britanniában, bár egyelőre csak egyetlen boltláncban lehet kapni - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.
hirdetés
A Budgens nevű üzlethálózat közlése szerint azért kapós a mókushús, mert fehérjében gazdag, zsírban pedig szegény. Brit földön hajdanán közkedvelt volt a mókus, rendszeresen szerepelt a menün, pástétomot, ragut főztek belőle.
Nagy-Britanniában vészesen "szürkül" a mókusállomány, a vöröseket egyre inkább kiszorítják az Amerikából érkezett szürkék, ezért az utóbbiak vadászatát környezetvédő csoportok még üdvözlik is. Akad azonban olyan állatvédő csoport, amely hevesen bírálja a mókusvadászatot és -húsárusítást.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: