London két keréken: pénteken adták át a város lakóinak és a turistáknak az eddigi legnagyobb kerékpárflottát, amely más európai nagyvárosokhoz hasonlóan enyhítheti a metropolisz közlekedését, egészségesebb alternatívát kínálva az utazásra.
hirdetés
A kerékpárosoknak egyelőre ötezer biciklin kell osztozniuk, augusztus folyamán még regisztrálni kell a szolgáltatásra. Az érdeklődés hatalmas, eddig több mint tizenkétezren jelentkeztek, hogy elvihessék egy körre a városi kétkerekűeket. A londoni közlekedési vállalat szerint azonban nem várható fennakadás, és mindenkinek jut majd bicikli, bár eleinte várakozásra lehet számítani.
A tervek szerint a biciklipark még idén hatezresre, a "parkolók" száma pedig négyszázra bővül.
A drótszamarakat jelenleg városszerte háromszáztizenöt helyen lehet leparkolni, és "elkötni". Az ehhez szükséges kulcs három fontot kóstál. A bérleti díj egy órára egy font, egy napra órára ötven.
A brit rendőrök is nyeregbe szálltak
Eddig hatezer kulcsot aktiváltak, az elsők között pattant biciklire a város polgármestere, Boris Johnson, aki a hét elején már tekert egyet, igaz akkor a két év múlva esedékes olimpia pályakerékpáros versenyeinek helyszínéül szolgáló stadionban mutatta meg, hogy mire képes. A polgármesternek nem is titkolt célja, hogy London legyen a legnagyobb kölcsönkerékpár-flottával rendelkező város.
A 23 kilós londoni kerékpárokat többek közt London Camden, Hackney, Islington, Lambeth, Kensington, Chelsea, Southwark és Westminster városrészeiben lehet kibérelni és lerakni.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: