A tavalyi optimista jóslatok ellenére ez év tavaszára sem éledt újra a hazai lakáshitel-piac. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2010 első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a hazai háztartások, ez harminchat százalékkal elmarad a 2009 hasonló időszakában regisztrált mennyiségtől - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
A cikk szerint még nagyobb az elmaradás a csúcsévnek számító 2008-hoz képest: akkor januártól májusig több mint háromszázharmincmilliárdnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók, amelyeknek az idei mennyiség kevesebb, mint a harmada.
Az új lakáskölcsönöknek már majdnem felét forint alapon vették felA szabályozói környezet változása - a devizaalapú jelzáloghitelek eltűnése, a szigorú feltételekhez kötött támogatott konstrukciók -, illetve a forintalapú hitelek terjedése ugyanakkor megtette a hatását az új hitelek devizanem szerinti összetételére.
Az első öt hónap adatait figyelembe véve ugyanis az új lakáskölcsönöknek már majdnem felét forint-, közel negyven százalékát pedig euróalapon nyújtották, a svájcifrank-alapú hitelek részesedése pedig már alig haladta meg a tíz százalékot. 2008 első öt hónapjában még több mint nyolcvan százalékot képviseltek a frank-, és alig több mint tíz százalékot a forintalapú kölcsönök.
Szóljon hozzá: