A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) bejelentése kapcsán vizsgálatot indított a pénztárosi bérek ügyében az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet.
hirdetés
A Tesco közleményben tájékoztatta lapunkat arról, hogy a vállalat "minden törvényt betart a munkaügyek területén is", így a cégnél alkalmazott bérrendszer is megfelel a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek.
Cáfolta továbbá a Magyar Nemzet mai számában megjelenteket, miszerint tizenkilenc megyében, kilencvenöt áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89.500 forintos szakmaibér-minimumot.
"A Magyar Nemzetben a mai napon megjelent híresztelésekkel szemben a valós tények a következők:
- A hatályos jogszabályok szerint (A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 21/2010. (V.14.) NFGM rendelete az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről) a pénztárosi munkakör nem igényel szakképzettséget, így nem alkalmazandó a garantált szakmai bérminimum sem.
- Az ügy jogelőzménye, hogy a 2006 július 1-én hatályba lépett 2005. évi CLXIV Törvény a Kereskedelemről a szakképzettséget illetően utalt az 5/1997 évi IKIM rendeletre, mely szintén nem sorolta a pénztárosi pozíciót a szakképzettséget igénylő munkakörök közé. Ezen jogkövető gyakorlatunkat két bírósági végzés is megerősítette.
- Vállalatunk nem kér szakképzettséget tanúsító végzettséget az ilyen munkakört betöltő személyektől, betanításukat saját képzésén belül látja el.
Ismét szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Tesco Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként törvényes és bejelentett munkahelyet nyújt minden munkavállalójának, bérüket és egyéb járandóságaikat rendben és időben megfizeti. A Tesco közvetve és közvetlenül több mint harmincezer embert foglalkoztat az élet minden területéről és több mint száz községben és városban teremtett munkalehetőségeket.
A vállalat évente átlagosan ezerötszáz új munkahelyet teremt és munkahelyek ezreinek létrejöttét és fenntartását támogatja beszállítóinál, valamint a szolgáltatási szektorban. A Tesco az adókat és járulékokat megfizeti, több mint hatvanmilliárd forintos éves adóbefizetésével Magyarország egyik legnagyobb adó befizetője" - tartalmazza a Tesco közleménye.
Ha valaki tudja ki a Tesco országos biztonsági igazgatója,írja meg
Köszi:
öcsi, 2011. február 16. - szerda 16:06
Szasztok.
Én is T.nál dolgoztam több mint 10évet,
most mondhatjátok, (ez jól bírta!)OV. voltam a dolgozóim szerettek, a főnökeim megtűrtek, egy darabig. Én és a kollégáim voltunk a szemét eltüntetői és a csalások fedezői.Engem közös megegyezéssel(kirúgtak!) mert drágább terméket olcsóbban értékesítettem. A baj az volt hogy én akartam megvenni.Amiből semmi hasznom nem származott volna. Nem akarok belebonyolódni meg magamat menteni "így jártam" de aki ismeri a folyamatot az tudja mi a selejt megelőzés az elérhetőség min.95% produkálása. Tehát selejtet mentettem
egy fajta termékből csináltam drágábbat, olcsóbbat és így szinte veszteség nélkül kihoztam a cuccot.Aki nem érti, egy példa:egy kissé leszáradt csülköt "aminek csak esztétikai hibája van" kicsontozok lesz belőle bőrke fehér csont és a húst mondjuk ledarálom lapockába. A csülköt nem dobtam ki (mert még "jó" cuccot kidobni? hát a szőr feláll a hátamon amikor élelmiszert kell kidobni,sokan meg éheznek)Tehát azért rúgtak ki mert mondjuk a csülökcsontot nem 700-ér adtam el hanem 99-ér. tehát drágább terméket olcsóbban értékesítettem. Ez mind rendben van mert nyomon követés fogyasztóvédelmi és tesco szabályzat szempontjából is teljesen szabálytalan. Ezt meg is értem, de mikor igazgatói utasításra több mázsa cuccot eladunk más kódon, selejtet kidobunk papír nélkül,csomagoltat kibontunk eladjuk lédig ként átvágva a saját cégünket a vásárlókat(itt már végkép nem tudják mit vesznek) meg a hatóságot, ezzel több százezer ft.hiányt okozva sőt lehet, hogy keveset mondtam, mindezt büntetlenül,talán még meg is dicsérik az igazgatót persze ki tudná meg,hogy az ismeretlen hiányt meg ő okozta, mindezt veled csináltatják,ha kiderül ő letagadja téged meg kirúgnak.
Szóval ennyit röviden.Tehát lehet, hogy az Angol "jól" gondolkodik, és sajnos ezeknek a dolgoknak a tizedéről sem tudnak.de a hatalmat kapott honfitársaink tipornak el bennünket.
Hajrá Magyarok!
Péterffy Jenő, 2010. december 12. - vasárnap 18:24
Na mi van buzik csak az embereket sanyargatjátok a siófoki tescokban dupla időt dolgoztattok ugyan azért a pénzért 12 és 16órát feljelentelek titeket ez nem mehet így tovább kicsináljátok az embereket büdös bunkók ültök a picsátokon más meg szakadjon meg ...nem baj most meg fingatlak titeket APEH,munkaügy stb. ez mond valamit nektek -------az anya nem lehet otthon a gyerekével mert nektek kell dolgoznia...... hogy képzelitek félpénzért.. hogy nem sül ki a szemetek ,kihasználjátok hogy kell a munka ti mocskos szemetek .te aki olvasod "titkárnő" vagy nem tudom ki vagy de mond el annak a büdös bunkó főnöködnek egy szemét állat na puszika feljelentés indult!
anonimus, 2010. augusztus 18. - szerda 11:13
az én barátnöm kb két honapot dolgozott a monori tescoba majd a hónap dolgozoja lett késöbb kiderült, hogy az igazgoto többet akart töle érdekeség hogy ő rendesen megkapta a pénzét söt plusz pénzt is
én, 2010. augusztus 10. - kedd 20:16
Túlórapénzt én sohasem kaptam,(de egyik munkatársam se!) pedig több évig dolgoztam a Tescoban, de szólni sem mer(t) senki, hisz ha nekünk volt szükségünk, akkor rugalmasan álltak a dologhoz. Volt már arra is példa, hogy a táppénz alatt lévő munkaidőt is le akarták dolgoztatni, de közöltem, hogy nem fogok bemenni, de volt munkatársam, akit sikeresen rászedtek. Érdekes mód, hisz ha törvény szerint is le kellett volna dolgoznom, jogi következményeket vont volna maga után(nem pedig csak annyi, hogy hát jó, ha nem akarsz, nem muszáj bejönnöd ...) De nemcsak a túlórát nem szeretik kifizetni, hanem a végkielégítést sem! Ha egy dolgozónak elege van, és rendkívülivel felmond, a törvény szerint ugyanazok a kifizetések járnának meg, mint rendes felmondás esetén (felmondási időre járó munkabér+ végkielégítés). Ők viszont vagy rábeszélnek a közös megegyezésre, és nem fizet, vagy egyszerűen nem fogadják el az indokot, és szintén nem fizetnek. Legalább is ebben a tescoban, ahol én dolgoztam.
Viszont hallottam, hogy a médiának hála, egyből eszükbe jutott, hogy rosszul bérszámfejtettek, így januárig visszamenőleg kaptak kb. plusz 10ezer Ft körül.
Váradi Pál, 2010. augusztus 09. - hétfő 16:47
A Tesco konkurrenciáit kellene ellenőrizni, mert a feljelentgetés egyértelműen konkurrencia harc. 4 éve dolgozik közeli rokonom a cégnél, egy percet sem késtek a bérek kifizetésével, és egy fillér sem hiányzott belőle. Minden túlmunkát kifizettek, és pótlékot, valamint utazási átalányt is kap, ha ügyeletet lát el.
Tina75, 2010. augusztus 09. - hétfő 08:11
Nos,én mint mai napig is "Stersszko"pénztáros mondhatnék egyet s mást.A botrány után alá kellett írnunk egy papírt amiben leírták azt ami a médiában is elhangzott,valamint amivel ezt megcáfolták-pl nem vagyunk szakképzettek ezért nem jár nekünk a tényleges bér,majd véleményt kellett írnunk a dologról-állítólag következmények nélkül.Igaz hogy nem vagyunk szakképzettek,de 8,5-9,5 órákat dolgozom,mert ugye a kajaidőt le kell dolgozni,és így kapom meg a minimálbért+max 3000. Hatalmas vagyon amiért a kasszbában mindent el kell viselni,le kell nyelni,mások hibáit helyrehozni ha sikerül,ha nem akkor jöhet a panaszkönyv amit sok vásárló előszeretettel használ mint Andersen mesekönyvét a pénztárosokkal szemben,pedig nem is mi vagyunk a hibásak!Csak hát ugye az indulatoknak valahol le kell csapódni-de miért pont rajtunk? Persze a szakképesítés nélküliség egyetlen előnye,hogy az is talál munkát akinek épp nincs munkahelye,mert felveszik.De épp ezért tudják az embereket kihasználni.A bérünket megindokolták,kíváncsi lennék hogy a 7 munkanapon belüli beosztás módosítást mivel indokolnák...túlóra nélkül.És a minderre kapott válasz :ha nem tetszik,el lehet menni máshová!
Csaba, 2010. augusztus 08. - vasárnap 15:27
Ez a XIII. ker váci uti tesco-t jellemezte, hogy ne legyen névtelen a dolog.
Csaba, 2010. augusztus 08. - vasárnap 15:25
Én dolgoztam Tescoban, nagy Tescoban... szóval a véleményem... 3-500 Nm re jutott kb 1 ember 1 műszakban ( ez azóta romlott )... túlórázni kellett és fejetlenség jellemezte... Kicsi raktár roszz logisztika, nagy áruház, az udvaron áztak a tv-k télen mert nem volt hely hova pakolni őket.. stb... munkahelyet teremt csak közben tönkretesz 100 kiskereskedelmi egységet, akik boltonként foglalkoztatnak 20 embert nem pedig áruházanként 500 at... szerintem ki lehet számolni... és amikor szezonja van akkor is a paraguyai paradicsom van, meg spanyol görög dinnye a hazai helyett szóval számomra a tesco egy nagy "0". jahh és amikor jótékonysági gyerekjáték gyűjtést szervezett, addig a vásárlók behozták a megunt dolgaikat a gyerekeknek, addig a tesco a áruházban kibontott játékokat "megsemmisítette" eladási árfolyamon számolva, ami beszerzési áron semmisült meg, a kettő különbözete pedig valaki zsebébe vándorolt, tudom mert nekem kellett végrehajtanom. Úgyhogy lehet nyalni a seggüket de ott is csak a részvényesek, és a profit számít az ember ott is csak egy állat, de ha jó a vezetés akkor elviselhetőbb a környezet, de azért ne magasztaljuk őket mert attól messze vannak.
Csaba, 2010. augusztus 08. - vasárnap 15:25
Én dolgoztam Tescoban, nagy Tescoban... szóval a véleményem... 3-500 Nm re jutott kb 1 ember 1 műszakban ( ez azóta romlott )... túlórázni kellett és fejetlenség jellemezte... Kicsi raktár roszz logisztika, nagy áruház, az udvaron áztak a tv-k télen mert nem volt hely hova pakolni őket.. stb... munkahelyet teremt csak közben tönkretesz 100 kiskereskedelmi egységet, akik boltonként foglalkoztatnak 20 embert nem pedig áruházanként 500 at... szerintem ki lehet számolni... és amikor szezonja van akkor is a paraguyai paradicsom van, meg spanyol görög dinnye a hazai helyett szóval számomra a tesco egy nagy "0". jahh és amikor jótékonysági gyerekjáték gyűjtést szervezett, addig a vásárlók behozták a megunt dolgaikat a gyerekeknek, addig a tesco a áruházban kibontott játékokat "megsemmisítette" eladási árfolyamon számolva, ami beszerzési áron semmisült meg, a kettő különbözete pedig valaki zsebébe vándorolt, tudom mert nekem kellett végrehajtanom. Úgyhogy lehet nyalni a seggüket de ott is csak a részvényesek, és a profit számít az ember ott is csak egy állat, de ha jó a vezetés akkor elviselhetőbb a környezet, de azért ne magasztaljuk őket mert attól messze vannak.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: