Meg kell újítani a fogyasztóvédelem hatósági rendszerét, illetve újra meg kell határozni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság működését a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint.
hirdetés
A FEOSZ közleménye szerint egyszerűsíteni kell a hatósági szervezeteket, átláthatóvá kell tenni a működést, tisztázni kell a hatásköröket, felszámolni a párhuzamosságokat és a joghézagokat, amely a fogyasztóvédelmi és más hatóságok között fennáll. Szükség van az egyéni fogyasztói jogvitákkal foglakozó úgynevezett békéltető testületek és a hatóság hatékonyabb együttműködésére. A FEOSZ szerint ez a jogsértésekből eredő tapasztalatok megvitatása miatt lenne hasznos.
További lényeges kérdés a civil szervezetek és a hatósági szervek közötti együttműködés erősítése. Ennek látványos példája lehet a pályázati formában megvalósuló védjegyrendszer, amelyben a vállalt kötelezettségek megtartását a hatóságok és a civil szervezetek együttesen ellenőrizhetik - tájékoztat a közlemény.
A FEOSZ üdvözli, hogy a közel jövőben úgynevezett megyei hatósági fogyasztói tanácsadó pontok létesülnek, valamint bevezetik a pozitív listát és fogyasztóbarát emblémát. A Szövetség e téren szerzett pozitív tapasztalatai miatt örömmel veszi, hogy a hatóság akkreditált fogyasztóvédelmi képzést tervez a jövőben.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: