A Magyarország-Olaszország közötti nemzetközi forgalomban két velencei járatot érint a csütörtökön este kilenc órakor kezdődő és pénteken este kilenckor befejeződő olaszországi vasutassztrájk - közölte a MÁV Zrt.
hirdetés
Csütörtökön nem indul el a Venezia Euronight vonat Venezia S. Lucia állomásról, a szerelvény péntek éjszaka közlekedik Velence és Budapest között. Csak Ljubljanáig közlekedik a csütörtökön Budapestről menetrend szerint 17 órakor induló Venezia EN vonat, amely pénteken fordul Ljubljanából. A szlovén vasúttól kapott tájékoztatás szerint Ljubljana-Sezana-Ljubljana között mentesítő vonat közlekedik.
Két Magyarországon is áthaladó járat menetrendje változik
Az utasok az Olaszországba, illetve az Olaszországon át, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A MÁV közleménye szerint a Magyarországon váltott jegyeket - beleértve az ülőhelyjegyeket is -, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatérítik. Azoknak az utasoknak, akik külföldön váltott jegyüket nem használják fel, a jegykiadó ország ezzel megbízott szolgálati helyein kérhetik a visszaváltást - fűzi hozzá a vasúttársaság.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: