Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Módosították a fővárosi szmogriadó-rendeletet

MTI, 2010. július 08. - csütörtök 11:21
Címkék: környezetvédelem, szmogridadó
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Módosította a szmogriadó tervéről szóló rendeletét csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés: a jövőben a szmogriadó riasztási fokozatának idején tilos lesz a fekete és piros környezetvédelmi plakettel rendelkező gépjárművek közlekedése.


A fővárosban a szmoghelyzet riasztási fokozatában eddig az a módszer volt érvényes, hogy az adott napon korlátozzák a páros, illetve a páratlan rendszámú járművek közlekedését. Azzal azonban, hogy megváltozott a kétszintű, sárga és zöld matricák, plakettek rendszere és a helyett négy színnel - fekete, piros, kék, zöld - jelölik a járművek környezetvédelmi tulajdonságát, lehetővé vált a forgalomkorlátozás alapelvének módosítása.

A csütörtökön egyhangúlag megszavazott rendelet szerint a hatályba lépést követően a feketével és pirossal jelölt gépjárművek használatának szüneteltetését kérheti a főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatától kezdve, a riasztási fokozatban pedig megtilthatja azok közlekedését.

mti
A jelenleg sárga matricás autókat lehet majd használni riasztási fokozatban is

A rendelet a Fővárosi Közlönyben való közzétételétől számított 15. napon lép hatályba, azaz várhatóan a hónap végén. Ha addig kell elrendelni szmogriadót, akkor a jelenleg hatályban lévő szabályozás alapján tilthatják meg a páros-páratlan rendszámú autók közlekedését, a rendelet hatályba lépése után azonban a fekete-piros jelölésű járművek közlekedése lesz tilos a riasztási fokozatban. Ez azt is jelenti, hogy a jelenleg sárga matricás autókat - mivel azok közlekedésének tilalmára nem tér ki a rendelet - lehet használni a riasztási fokozatban is, egészen addig, amíg a környezetvédelmi felülvizsgálat során nem kapnak az új rendszerbe illeszkedő matricát.

A riasztási fokozatban bevezették azt az új szabályt is: a főpolgármester kérheti a gépjárművek vezetőit, hogy járművük haladási sebességét 20 kilométer/órával csökkentsék, kivéve ott, ahol 30 kilométer/óra vagy annál kisebb a megengedett legnagyobb sebesség. Erre elsősorban a téli időszakban lehet majd szükség. A szmogriadó-rendeletet megszegőkkel szemben harmincezer forint bírság szabható ki.

A képviselők a szmogriadótervről szóló rendeletet módosították a kerti hulladékokra, az avarra vonatkozóan is. Eszerint a fővárosi ingatlanok tulajdonosainak elsősorban helyben komposztálniuk kell, másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítetten, a fővárosi közterület-felügyelet által forgalmazott, e célra szolgáló zsákban kell gyűjteniük a kerti hulladékot, amelyet a közszolgáltató elszállít. A kerti hulladékot elégetni 2011. november 30-ig március 8. és november 30. között, ünnepnapok kivételével hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet. Tilos égetni a Hungária-gyűrűn belül, továbbá közterületen, valamint egészségügyi, szociális, gyermek-, ifjúsági, nevelési és oktatási intézmények, nyitott sportlétesítmények, szabadidőközpontok és egyházi intézmények száz méteres körzetében, azok működésének időtartama alatt. 2011. november 30-a után azonban tilos lesz a kerti hulladékot, avart elégetni Budapest egész területén.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a főváros támogatásával kifejlesztett egy Európában egyedülálló előrejelző rendszert, amely két napra előre jelzi a főbb légszennyező anyagok koncentrációját a fővárosban. A rendszer először kiszámolja a levegő várható nitrogén-dioxid, kén-dioxid, ózon és szálló por tartalmát, azok elhelyezkedését és mozgását egy térképen ábrázolja, végül egy grafikonon a levegő minőségével kapcsolatos várható adatokat mutatja. A méréseket az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat végzi.

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Matus László, 2010. július 29. - csütörtök 08:05

A tisztelt főváros is döntős lehet a sumák közgyűlések versenyében, mivel igen "okosan" előre kivette a buliból a tömegközlekedést, mivel jól látható az utakon, hogy szmog esetén egy BKV busz sem indulhatna el.

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Matus László, 2012. május 25.

Remélem,hogy valakinek azért csak szeget üt a fejébe,hogy vaj miért is van ez? Lehet,hogy "tök...

Egyre több a fogyasztói PSZÁF-kérelem

DrugDealerKiller, 2012. május 24.

Akinek ennyi esze van, hogy ezt a szart szedi, az meg is érdemli, hogy megdögöljön!...

A mefedron öncsonkításhoz is vezethet

lilike, 2012. május 24.

Vakera. Hogy is írjam .... ? Vatera moderátor ? Szerintem azokat nem anya szülte. Öntelt, bek...

Így húzza le a Vatera a gyanútlan ügyfelet

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Decanter Decanter Véget ért az idén 14 119 bort felvonultató Decanter borverseny.
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés